Categories
Sajtóközlemény

Bér- és foglalkoztatás-rendezést a vendéglátásban

PÁRTKÖZLEMÉNY

Székely Sándor, ISZOMM alapító, független országgyűlési képviselő határozati javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a vendéglátásban 30 éve kialakult feketemunka megszűnjön, a szürkegazdaság egy szelete minél inkább kifehéredjen.

A turizmus-vendéglátás 2018-ban közel 10%-át adta a hazai GDP-nek. A kereskedelmi vendéglátásban mintegy 130.000-en dolgoztak 1072 milliárd forint forgalmat generálva. Az utóbbi 30 évben a foglalkoztatás, a bérrendszer valamint a járulékfizetés e területen egyre kaotikusabbá vált, aminek következtében mára, 80.000 szakképzett és gyakorlott vendéglátós vándorolt ki Nyugat-Európába. Fontos lenne, hogy az eddig még Magyarországon maradt személyi állomány itthon maradjon, hogy a vendéglátásban dolgozók annyi munkaórára legyenek bejelentve, mint amennyit dolgoznak, s annyi bérre, mint amennyit kapnak.

Székely Sándor, független országgyűlési képviselő ennek érdekében Országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a Tiszta Vendéglátásért Egyesület szakmai javaslatai alapján. Olyan törvényi háttér kidolgozását kezdeményezi, ami többek között szabályozza, hogy a legalább 10 óra nyitvatartási idővel rendelkező vendéglátóegységekben kizárólag heti 40 órás bejelentéssel legyenek foglalkoztathatók az alkalmazottak. A túlmunkavégzés pedig napi 4 órában legyen maximalizálva.
Kötelező legyen a szakirányú végzettség a szakképzettséget igénylő munkakörökben szakmai bérminimummal, sávos kategóriavizsgával, pontrendszerrel és végzettséghez kötött bérminimummal. A kereskedelmi vendéglátásban az alacsonyabb bérek fizetése miatt nagy számban foglalkoztatnak szakképzetleneket és diákmunkásokat.

Az Országgyűlési határozati javaslat ( https://www.parlament.hu/irom41/11127/11127.pdf ) legfontosabb célja, hogy a vendéglátásban 30 éve kialakult feketemunka megszűnjön, a szürkegazdaság egy szelete pedig minél inkább kifehéredjen.

Budapest, 2020.június 29.
Székely Sándor

Székely Sándor