Menü Bezárás

A klímavészhelyzet most koronavírus formájában töri az ajtónkat

2020. március 11. SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az Igen Szolidaritás hét pontos intézkedési javaslata

A koronavírus terjedése Magyarországot eddig valamelyest megkímélte, azonban a hazai egészségügyi ellenőrző és ellátó rendszerek már most a teljesítőképességük határára jutottak. A járvány esetleges további felerősödése a gyors összeroppanás kockázatát hozná magával.

A veszélyeknek leginkább kitett, 70 év feletti honfitársaink védelme érdekében a legkevésbé kitettek, azaz a naponta nagyobb közösségekbe járó, tehát potenciális vírushordozó gyermekek és fiatalok csoportosulását is korlátozni indokolt.A lakosság minden korosztálya hatalmas erőfeszítésekre van utalva. A védekezés ugyanakkor az egyéni magatartásokon múlik.

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom ezért felszólítja a kormányt, hogy a korábban általánosságban bejelentett klímavészhelyzet okán haladéktalanul tegyék meg a következő konkrét intézkedéseket:

Hirdesse ki:

  • a 30 főnél nagyobb rendezvények azonnali hatályú átmeneti tilalmát;
  • március 13-a után az oktatási intézmények ideiglenes bezárását;
  • a munkahelyeken kötelező óránkénti kézmosást.

Ezen felül intézkedjen:

  • minden, újonnan keletkező kormányzati és önkormányzati kiadás azonnali befagyasztásáról;
  • az egészségügyi rendszer felülről nyitott költségvetési támogatásáról;
  • a személyi védekezés egyéni anyagi terheit mérséklendő a családi pótlékot átmenetileg terjessze ki a 70-75 éves kor feletti polgárok számára egyszeresen, a 75-80 felettiekre kétszeresen, s a 80 év felettiekre háromszorosan, s a jogosult gyermekek vonatkozásában pedig emelje szintén háromszorosára;
  • az őszi diákigazolványok érvényességi idejét tolják ki május végéig.

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom kér valamennyi társadalmi szereplőt a fentiek támogatására.

Budapest, 2020. március 10.

Huszti Andrea
elnök
Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom

Huszti Andrea
Posted in Sajtóközlemény