Menü Bezárás

A kormány az olajos kezét mossa

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom felhívja a magyar kormányt, hogy az üzemanyagokra vonatkozó ellátásbiztonságot neki kell garantálnia, s elégtelen, ha csupán a MOL zavaros magyarázkodásaira hagyatkozik.

Az ellátásbiztonság egyik lényeges pontja, hogy valamennyi hazai töltőállomás folyamatosan képes legyen a vásárlókat az alapvető termékekkel kiszolgálni. Ez egyben azt is jelenti, hogy az esetleges üzemzavarok ellensúlyozása a kormány felelősségi körébe tartozik.

A MOL kifogásai, amelyekkel a független benzinkutak nagykereskedelmi kiszolgálását felfüggesztette, elfogadhatatlanok. Az európai szabályok szerint a MOL nem élhet vissza piaci fölényével, tehát semelyik partnerét nem hozhatja rosszabb helyzetbe, mint a saját kiskereskedelmi hálózatát.

Az ISZOMM úgy látja, hogy a kormány passzív asszisztenciája közepette a MOL az “anyátlan” benzinkutak lassú és módszeres kivéreztetésére törekszik, miközben az idén még a mesebeli szinteket is meghaladó profitokat zsebel be.

A párt álláspontja szerint roppant időszerű lenne, ha a hazai kis benzinkutak, illetve ezek szövetségei az európai versenyfelügyeleti hatóságoknál eljárást kezdeményeznének a kialakult magyar szabályozás megváltoztatása céljából.

ISZOMM Sajtó

Posted in Sajtóközlemény