Menü Bezárás

A rendkívüli jogrendre most nemmel kell szavazni

Székely Sándor független képviselő közleménye

Székely Sándor, független képviselő, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alapítója az Országgyűlés mai napján részt vesz a rendkívüli jogrendről döntő plenáris ülésen, álláspontját ki fogja fejteni, és nemmel szavaz a kormány indítványára.

Emlékezetes, idén tavasszal, a határidő nélkül biztosított rendkívüli jogrend idején, a kormány visszaélt a felhatalmazással. A lehetőségeit nem a jó és hatékony kormányzás érdekében használta, hanem ellentmondásos intézkedéseket hozott, éspedig olyanokat, amelyeket egyébként saját hatáskörben, vagy a kétharmados országgyűlési többségével is simán meg tudott volna tenni. A gyakorlat azt bizonyította, hogy a kormány az Országgyűlés ellenőrző funkcióját akarta kikapcsolni.

Ennek egyik látványos jele volt a közbeszerzési szabályok kikerülésével, több százmilliárd forint értékben végrehajtott, észbontóan túlárazott, és mindenképpen aggályos minőségű, illetve használhatóságú eszközök tömegének “vásárlása”, miközben a lakosság a védekezésben szinte teljesen magára lett hagyva.

A rendkívüli jogrend múltával a kormány elmulasztotta a várható, és mára bekövetkezett nehezebb időkre való felkészülést. Nem gondoskodott a számíthatóan szükséges kapacitások konszolidálásáról, az egészségügyi személyzet szakirányú ki-, át-, vagy továbbképzéséről, pusztán szikár ágyszámokban és vezényelhetőségi délibábokban gondolkodott.

Az Országgyűlés rászedésével viszont kierőltetett egy olyan törvényt, ami az orvosok jogállásának drasztikus megváltoztatását irányozza elő. Ez a törvény hibás, és vészhelyzet idején óriási bizonytalanságot váltott ki az orvosok, az egészségügyi dolgozók körében, soha nem látott pályaelhagyási hangulatot kiváltva. Látszólag fizetésemelést ad, ugyanakkor a másodállások szigorú korlátozásával jelentősen szűkíti az orvosok jövedelmi lehetőségeit, továbbá a betegeknek a gyógyuláshoz ésszerű időben és távolságban szükséges hozzáférését. Ezt a törvényt tehát vissza kell vonni, amit azonban a rendkívüli jogrend bevezetése szinte ellehetetlenít.

A kormány általános és kommunikációs értékű hitvakozásain túl nem világos, hogy konkrétan mire szolgálna a 90 napra bevezetendő rendkívüli jogrend. Az indítvány politikai értelemben jobbára csak az ellenzéket provokálja, így a lakosságban is bizalmatlanságot ébreszt a várható intézkedések iránt, s ezzel a kormány vétkesen aláássa a nehéz időkben oly kívánatos közbizalmat.

2020. november 10.

Székely Sándor

Székely Sándor
Posted in Sajtóközlemény