Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom úgy látja, hogy Magyar Péter NER-lovag minden kétséget kizárólag elárulta a Fideszt azzal, hogy a közös lopás élményéből kiugorva látszólag a Fidesz érdekei ellen hangolja a közvélemény rá hallgató hányadát. Ilyen kategóriájú társai egyelőre nem nagyon vannak, leszámítva azokat a liberális aktivistákat, akik kurzusfüggően hol Gyurcsány Ferenc, hol Karácsony Gergely, hol pedig Márki-Zay Péter mellett kardoskodtak, mint egyedüli lehetséges megmentőjükért.
Az érem másik oldalán viszont a Fidesz követ el nyilvánvaló árulást, amikor szembehelyezkedik a Magyarország népe által választott szövetségi rendszerrel, s a formálódó konfliktusokban nyíltan és következetesen az EU-tagországokkal szemben és a meglehetősen csapkodó amerikai elnök mellé áll. Ez a bűnszövetség azonban nem csak a saját népét árulja el ezzel, hanem Európa többi népét is.
A Fideszre ugyanaz áll, mint Magyar Péterre. Amikor elapadnak a milliók és milliárdok, akkor rögtön az ellenoldalra áll.
Az ISZOMM álláspontja szerint Orbán Viktor valós összefüggést állapít meg azzal az állításával,, hogy aki a saját közösségét elárulja, az a hazaárulásra is képes.