Menü Bezárás

Felállt az ‘egy az egy ellen’ képlet a zempléni választókerületben

PÁRTKÖZLEMÉNY

Legalább két jelölt már biztos lesz a szavazólapokon október 11-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókörzetben, ugyanis a független Tóth Ádámot nyilvántartásba vette a helyi Választási Bizottság.

A szerdai hivatalos döntés alapján Tóth Ádám, 30 éves szerencsi kisvállalkozó elindul az október 11-i időközi választáson, az ISZOMM, a Színes Magyarország Párt, valamint a Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Normális Magyarországért Egyesület támogatásával.

Tóth Ádám elmondta, számára meglepetés, hogy többeknek eddig még nem sikerült leadni érvényes ajánlásokat, ám bízik benne, hogy lesznek későbbi bejelentkezők is.

Huszti Andrea, az ISZOMM párt elnöke közölte, nagyon örül a Tóth Ádámra adott szép számú ajánlásnak, s aktivistáik nem állnak le, mert szeretnék minél több szavazópolgár előzetes támogatását megszerezni. Huszti kiemelte, Tóth Ádám az ISZOMM értékrendje szempontjából nagyon jó jelölt, hiszen szociálisan elkötelezett, fiatal, tettrekész, és rendvédelmis múltja folytán kellően tapasztalt is.

Tóth Ádám megerősítette, számára a munka csak most kezdődik igazán, mert minél több választópolgárhoz el akar jutni, és megválasztása esetére igazi országgyűlési képviseletet ígér. Végül közölte: a győzelemre összpontosít, továbbá szövetségest lát mindenkiben, aki megelégelte a NER uralmát, és a zempléni emberek ‘jóllétéért” akar tenni.

2020. augusztus 26.

Huszti Andrea
ISZOMM elnök

https://www.facebook.com/tothadam6/posts/143746617385112?__cft__[0]=AZWumwiug4sYVVZyQONmCK4gqlGwxfFldvKtUK-xqXhUkQW0nU7WUp_QXI1KwUcszJIV4axHvJK-IoQIYwEe0lRvghaV8k1_wFiFcQg-dFexh4q1L2cdjgVhY1zNnPFyxH-BlvQLfjCiNDK48sheKuhp&__tn__=%2CO%2CP-R
Posted in Sajtóközlemény