Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom rémülettel értesült Nagy Márton, miniszteri bőrbe bújt amatőr jós által fantáziált következményekről, amiket a részleges kiskereskedelmi árrés-stoptól vár. A párt aggodalmának oka, hogy az említett vátesz előrejelzései eddig még egyszer sem váltak valóra, az ellenkezője annál inkább.
A legfőbb -úgymond – miniszteri várakozás szerint az infláció 2 százalékponttal csökkenhet, ezen belül az élelmiszerárak viszont akár 10-15 százalékkal mérséklődhetnek. Jellemző az amatőr megközelítésre, hogy azt nem mondta meg, vajon milyen horizonton, azaz mikorra következik be ez a jelenség?
Az ISZOMM elvárná a kormánytól, hogy elsősorban a 4 százalékos kiskereskedelmi adót vezesse ki, s máris ennyivel csökkennének az árak anélkül, hogy bárki gazdálkodását feltúrnák. Megjegyzendő, hogy a hivatkozott különadó az áfán felül értendő, s eszerint a tényleges hazai forgalomadó terhelés (héa) 31 százalékot tesz ki, ami egyértelműen a népnyúzás kategóriáját jelenti.
ISZOMM
elnökség