Menü Bezárás

Márki-Zay Péter távozzon a közéletből!

PÁRTKÖZLEMÉNY

Márki-Zay Péter, a vállaltan jobboldali, keresztény hódmezővásárhelyi polgármester a gyermekek verése után immáron a cigány honfitársaink listázására buzdít.

Az Igen Szolidaritás Magyarország Mozgalom elnöksége követeli, hogy azonnal távozzon a közéletből, továbbá szorgalmazza, hogy az előválasztáson részt vevő összes párt azonnal határolódjon el a szélsőséges nézeteket valló politikustól!

A hódmezővásárhelyi polgármester kifejtette, hogy szerinte nem pénzt kell adni a romáknak, hanem oktatást. És azért, hogy oktatni lehessen őket, listázni kell, ki a cigány és ki nem. Ennél gyomorforgatóbb megközelítés nem is lehetne, hiszen sok százezer cigány származású honfitársunk dolgozik tisztességgel, csakhogy pénzt azt alig kapnak, így aztán oktatásra sem telik nekik. Listázás helyett normális bért kell nekik is adni, dolgozzanak akár útépítőként, a kereskedelemben, az egészségügyben, az oktatásban vagy buszvezetőként. Az ISZOMM ezért gyűjtött a nyáron 318.000 aláírást a havi nettó 250 ezer forintos minimálbér érdekében.

“Felháborító, hogy egy magát demokratának tartó miniszterelnök-jelölt náci szövegekkel kampányol” – mondta el Szanyi Tibor a Igen Szolidaritás miniszterelnök-jelöltje.

“Az Igen Szolidaritás sajátosan színvak’ ” – tette hozzá Huszti Andrea a párt elnöke. “Nekünk az összes többi párttal ellentétben számos cigány jelöltünk van, de nem azért, mert cigányok, hanem mert példamutató munkát végeztek eddigi civil életükben. Szabóné Kállai Szilvia például azért lett a pártunk alelnöke, mert 10 éven keresztül dolgozott takarítónői, majd tanárnői állása mellet a Magyar Szolidaritás Mozgalomban. És ennek semmi köze ahhoz, hogy ő egyébként cigány.”

Szabóné Kállai Szilvia, az Igen Szolidaritás alelnöke elmondta, sajnos már megszokta a rasszista beszólásokat a jobboldali-liberális pártok részéről. Ezeket pont úgy viseli, mint a Fidesztől jövő hasonló mondatokat. A krisztusi szeretet folytán azonban megbocsát nekik, sőt, az Igen Szolidaritás nevében felajánlja az érintett pártoknak, hogy amennyiben igénylik, szívesen segít a Márki-Zay nézeteit elfogadó politikusoknak az előítéleteik lebontásában, a náci és fasiszta ötleteik elkerülésében. “Első lépés a listázni akarók eltávolítása” – zárta az alelnök.

ISZOMM SAJTÓ

Posted in Sajtóközlemény