Menü Bezárás

„Munkát, otthont – itthon!” – pártprogram

Pártközlemény

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom ez év március 6-án vázolta politikai programjának koncepcióját, majd július 18-án hirdette meg főbb téziseit, s ma adta közre azt a 82 pontba sűrített változatot, amelyet társadalmi párbeszédre bocsát a 2022-es országgyűlési választások elé.

Az ISZOMM a most kezdeményezett társadalmi párbeszéd kiemelt mozzanataként tekint arra, ha törekvéseit összevetheti más ellenzéki pártok nézeteivel. Tudván, hogy közülük hatan együttes programot is ígértek, az IgenSzolidaritás keresi a majdan lehetséges kapcsolódási pontokat a tervezett ellenzéki előválasztások sikerének előmozdítása végett, egyébiránt baloldali politikai alternatívát kínálva a magyar nemzetnek.

Az IgenSzolidaritás programja hangsúlyosan vörös és zöld, tehát a klasszikus köztársaságpárti, demokrata, polgári és esélyegyenlőségi elkötelezettségeket jóval meghaladóan sajátos, szolidaritás alapú válaszokat ad a szociális, a morális és a környezeti válság leküzdésének ügyére. A fontossági sorrendek felállítása során a párt (mai “számokon”) a havi nettó 200.000 forintos minimálbér, a havi 100.000 forintos szociális minimumjövedelem, a gyermekenkénti 37.500 forint családi pótlék, és az ugyanekkora, minden nyugdíjasnak járó havi korpótlék kivívása, illetve garantálása mellett tör lándzsát.

Az IgenSzolidaritás legfőképp a reális társadalmi jólétért, a nemzeti jóllétért, a jó magyar életért küzd, amely célkitűzéseket a ma ismert neoliberális/neokonzervatív kapitalizmus közösségi alárendelésében látja megvalósíthatónak.

A párt törekvéseinek küszöbe, hogy Magyarországon egy munkahelyen végzett napi 8 óra munkával tisztességesen meg lehessen élni.

Az ISZOMM programjának eszköztárában számos, idehaza innovatívnak tűnő, de a világ más szegleteiben már jól bejáratott megoldás szerepel. Ilyen a gazdaságban a szövetkezeteknek adott pozitív diszkrimináció, az oktatáshoz kapcsolódóan az önkéntes közösségi szolgálat bevezetése, a demokrácia erősítése végett a választási korhatár 16 évre való leszállítása, az ökocídium (hazai) elkerülése végett új kompetenciákkal felruházott új államszervezet felállítása, az egészségügyben a korlátlan társadalombiztosítás bevezetése, avagy általában is az európai kapcsolatok progresszív újragondolása, és megannyi más.

Az IgenSzolidaritás politika programja részletesebben elérhető itt

2020. november 18.
Huszti Andrea,
elnök

Posted in Sajtóközlemény