Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) elutasítja a magyar kormányfő handabandázásait, amit az USA elnökének segédletével teremtett közel-keleti viszonylagos tűzszünet kapcsán a minap összehordott.
Az, hogy lesz-e békesség, azt még nem tudjuk, de lövöldözés sajnos továbbra is zajik. Trump úgy hozott tető alá egy egyezményt Egyiptomban, hogy csak az érintettek, azaz Izrael, a Hamász és a Hezbollah nem voltak jelen, és nem írtak alá semmit. Az amerikai elnök képviselte Izraelt, a palesztin szervezeteket pedig Egyiptom és Katar.
Az ünnepélyes ceremóniára Trump odarendelte a rajongótáborát vattának, így került oda Orbán Viktor is, akinek az ég adta világon semmi köze nem volt a mostani folyamatokhoz.
Orbán cserébe ostoba békefrázisokat puffogtat, és tárgyalásokat emleget, miközben a látszólagos tűzszünetet megelőzően Izrael miszlikbe bombázta Gázavárost, és megsemmisítette az iráni légvédelmet, helyet csinálva az amerikai különleges bombázóknak, akik aztán elvégezhették a koszos munkát. Az ún. békét tehát egy masszív katonai győzelem előzte meg, s az amerikai elnök közbejötte csak egy neki gurított laszti, hiszen a ténylegesen harcoló felek szóba sem állnának egymással, ezért mindkét oldalról kellettek az avatárok.
Az ISZOMM végtelen fájdalommal gondol a több tízezer halottra és a több százezer kisemmizettre, zömében öregekre, nőkre és gyerekekre, hasonlóképpen az ordas módon meggyilkolt túszokra. A térségben egyik oldalon sincs most olyan család, vagy baráti kör, ahol ne a gyász uralkodna.
Mind a Közel-Keleten, mind Ukrajnában imperialista háború zajlik, s a magyar nemzet nagy szégyenére az Orbán-kormány tövig áll a nagytőkés és korrupt főhatalmak szolgálatában.
Az ISZOMM álláspontja szerint akkor jöhet el egy valóban békés korszak, ha a lehető legtöbb országban baloldali erők kerülnek kormányra.
Szanyi Tibor,
elnök