Szanyi Tibor írása Lehetettt volna: szolidaritás címmel a Munkások Újságában jelent meg 2021. február 11-én.
Nem egyszerű feladat VII. kerületi polgármesternek lenni, főleg ha az embert Niedermüller Péternek hívják. Ő ugyanis nem csupán polgármester, hanem egyben nehéz mondatok megalkotója, s még nehezebb intézkedések végrehajtója.
Van arrafelé konfliktus, nem is kevés. Ez a kerület meg van ‘áldva’ a fővárosi bulinegyed ‘feladataival’, aminek következtében egy termetes városrész lakói menekültek el, esetleg a maguk mögött hagyott ingatlanaikat jó pénzért tajtrészeg turisták kényére-kedvére bocsátva, rosszabb estben beszorultak egy földi pokolba, illetve most éppen mennyországba, minthogy a vendéglátóipar immáron be lett tiltva.
Arrafelé vannak Budapest klasszikus zsidónegyedei a maguk kulturális értékeivel, illetve hagyományosan erős helyiérték-alkotók a cigányok is. Meg hát belváros, azaz irodák, üzletek, szállodák, szebb reményű éttermek stb.
Mindezt ’sózzuk meg’ a minimum kétpólusú hazai közélet sajátosságaival, s máris kész a magyar receptkönyvek szerinti káosz!
Az előző, narancsos önkormányzat – amolyan jó NER-es tempóban – felújított és testreszabott egy épületet egy patinás zeneiskola számára, csak hát elfelejtettek erről formális, helyi határozatokat hozni. Az iskola viszont pont akkorra készült el, amikor bekövetkezett a politikai helycsere, vagyis az új helyi vezérek átgondolták a múltat, s 2019 vége óta kb. pont egy éven át nem csináltak semmit a gyönyörű zeneiskolai infrastruktúrával. Hogy az iskola vezetői ugyanezen egy éven át miért nem csilingeltek a polgármesternél a kulcsokért, arról éppen most megy az adok-kapok.
Aztán pár héttel ezelőtt az önkormányzat úgy ítélte meg, hogy a gigantikus kormányzati elvonások árnyékában nagyon is számít az a havi 2 millió forint, amit az épület használatáért be lehet szedni, ezért hát – 24 millió forintot most már bizonyosan elbukva – megpályáztatta a helyszínt, amit nicsak, meg is nyert a színművészetek egyik alapítványa, hogy a színiegyemről a kormányzat által kifüstölt színinövendékeknek menedéket biztosítson. A zenei növendékek pedig maradjanak ott, ahol éppen eddig voltak!
Kívülről nézve számomra nagyjából úgy fest a történet, hogy ez a ház bizony fenn volt tartva a be is következett forgatókönyv esetére, vagyis ha már a kormány kirúgta a sztrájkoló színinövendékeket a maguk fészkéből, akkor az ellenzéki töltetű önkormányzat pedig jól betesz a kormány által kedvelt zeneiskolának, azaz nekik nuku székház, mert jönnek a ‘mieink’.
Tisztelettel kérem a szereplőket, ne játsszák a hülyét!
A polgármester nagyon is tisztában kellett legyen az adott épület körüli történésekkel és nem történésekkel. A zeneiskola vezetői ugyanúgy tudhatták, hogy merrefelé hajlanak a háttér oszlopai. A színinövendékek is minden bizonnyal tisztában voltak azzal, hogy zenetanoncoknak szánt otthonba vásároltatják be magukat.
Rövidebben: a zeneiskola jól tűrte, hogy a színinövendékek kacsintgatásai közepette a polgármester lemészárolja a NER-ből átmenteni gondolt jövőképét.
Ezzel az egésszel csak az a baj, hogy a beköltözők elveszítik az irántuk eddig megnyilvánult szimpátia egy jelentős részét, a zenészgyerekek pedig soha sem fogják elfelejteni a beígért álmaik porba hullajtását. Niedermüller polgármester ugyancsak sokat sérül ebben az ügyben, a kormány viszont sóhajt egy nagyot, és szörnyűködve sajnálkozik.
Nekem úgy tűnik, ennek a meccsnek nincs nyertese, pontosabban aki nyertesnek hinné magát, az a győzelmének borzalmas, értelmetlen árát is láthatja.
Politikai haszonlesők persze akadhatnak. A már említett kormányon túl szóba jöhetnek a polgármester mögötti helyi többég pártjai, amelyek képviselői nyilván számítanak egy két plusz csillagra a képzeletbeli párt-vállapjukon. Ez az egész valamiféle nagykoalíciós pecsenye illatát árasztja, hiszen a politikusok mind kasszánál vannak, a gyerekek viszont hadd pityeregjenek, kit érdekel…
Nos, engem érdekel!
Ha lenne társadalmi, kulturális szolidaritás, akkor a színinövendékek nem bújnának az alapítványuk mögé, hanem azt mondanák a zeneiskolásoknak, hogy srácok, córesz van!, tehát férjünk meg mindketten valahogy ebben az épületben…., avagy romantikusan azt, hogy azon az áron nem költözöm a neked szánt házba, hogy téged onnan elhajtsanak!
Ebben az országban sajnos gyomorforgató hagyománya van az elzavartak (és bizony elgázosítottak, kitelepítettek) javai lenyúlásának. Ha most hasonló történik pont a VII. kerületben, az nekem nagyjából ugyanaz, mint a XII. kerületi turul, amely az ősmagyar eredettörténet hadimadaraként áll a magyarok által meggyilkolt magyarok nevei fölött.
Pedig ’44-ben lehetett volna, s ma is lehetne valami, ami okot adhatna a büszkén tükörbe nézésre. Ez pedig a szolidaritás.
Szanyi Tibor, miniszterelnök-jelölt, az IgenSzolidaritás alapítója
