Menü Bezárás

Szanyi Tibor miniszterelnök-jelölttel és 106 egyéni képviselőjelölttel készülünk az előválasztásra

PÁRTKÖZLEMÉNY

A baloldali értékrendű mozgalmakból és személyiségekből összeálló pártunk, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) 2020. július 18-án megtartotta alakuló kongresszusát. A párt miniszterelnök-jelöltje dr. Szanyi Tibor, aki az első körös, ellenzéki előválasztási küzdelmekben vesz részt, míg elnökének ismét Huszti Andreát választotta a Kongresszus. Megerősítést nyert, továbbá az ISZOMM legfőbb célja és küldetése, hogy felszámoljuk a Magyarországot sújtó szociális, morális és környezeti válságot.

Ennek érdekében baloldali alternatívát kínálunk a magyar választópolgároknak, mindazokkal szövetségben, akik osztják a párt programjának szellemiségét és főbb törekvéseit.

Ez utóbbiak sorában négy területre összpontosítunk, azaz minden magyar embernek legyen rendes munkája, tisztességes jövedelme, és akadálytalanul hozzájuthasson az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz, valamint ingyenesen részesedhessen magas szintű oktatásban.

Változatlanul sarokpontoknak tekintjük a 200.000 forint havi nettó minimálbért, a havi 100.000 forintot kitevő (alapvetően kiegészítésekkel elérendő) szociális minimumjövedelmet, amely egyúttal a legkisebb öregségi nyugdíj is, illetve a havi és gyermekenként 37.500 forintra emelendő családi pótlékot, és az ugyanekkora korpótlékot (nyugdíj-kiegészítést), amely minden nyugdíjast megillet.

Fentiek forrása az állam és a tőke mohóságának csökkentése, amely során azt kívánják elérni, hogy a dolgozók és a cégtulajdonosok azonos mértékben adózzanak a jövedelmeik után.

Magyarország gazdasági teljesítménye ezeket képes biztosítani.

A Kongresszus álláspontja szerint a jóllét azonban nem csupán pénzben mérendő, hanem a közélet és a környezet tisztaságában is. Erre a komplex feladatra alkotott a párt választási programot, s ambíciójuk nem kevesebb, mint hogy Magyarország vezető kormánypártjává váljon.

Víziónk tehát jóval meghaladja a velejéig romlott NER-kormány leváltását.

Magyarország polgáraival új magyar alkotmányt kívánunk létrehozni, s ezzel véget vetni a rendszerváltás utáni évek ideiglenességeinek, illetve az alkotmányosságot felszámoló alaptörvénynek is.

Fentiek érdekében az ISZOMM mind a 106 egyéni választókerületben állít országgyűlési képviselőjelölteket, akik elsődlegesen a 2021-ben esedékes ellenzéki előválasztásokon vállalják a megmérettetést. Hasonlóképp miniszterelnök-jelöltet is állítottunk dr. Szanyi Tibor személyében, aki a párt politikai programjának koordinátoraként ugyancsak áll az első körös, ellenzéki előválasztási küzdelmek elé.

A Kongresszus ismét Huszti Andreát választotta elnökévé. Alelnökök lettek Szabóné Kállai Szilvia és dr. Szanyi Tibor. A belső kapcsolati igények miatt két fővel kibővített elnökségben Székely Sándor és Tóth Péter kaptak helyet. 

Pártigazgatói kinevezést kapott Székely Sándor, aki egyben a párt országgyűlési képviseletét is ellátja.

Megalkottuk a pártoló tag intézményét is, hogy ezzel is szolgálja a párt iránt elkötelezett támogatóink minél sokrétűbb bevonását.

A párt előreláthatólag 2020. szeptember 12-én tartja következő, politikai programalkotó kongresszusát, amelyet összeköt a május 1-ről halasztott Munkás Büszkeség Napja rendezvényeivel.

Budapest, 2020. július 18.

Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM)
elnöksége

Posted in Sajtóközlemény, Velünk történt