Menü Bezárás

Székely Sándor: Meg kell semmisíteni egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt

Székely Sándor levele Pintér Sándor Belügyminiszternek

Tisztelt Miniszter Úr!

A Magyar Országgyűlés idestova öt hete fogadta el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt.

Emlékezetes, hogy ezt a törvényt az akkor jelen lévő képviselők egyhangúlag szavazták meg, annak ellenére, hogy az előkészítés során bevont Magyar Orvosi Kamara – véleményezési jogánál fogva – hosszasan érvelve tiltakozott a Magyar Országgyűlés elé terjesztett, s az eredeti konzultációk témáin messze túlterjeszkedő javaslat ellen.

Ezt a törvényt jómagam, mint független képviselő, nem szavaztam meg. A törvény elfogadása és kihirdetése óta záporoznak a kifogások, sőt, számos hír látott napvilágot arról, hogy az érintettek tömegei nem kívánják aláírni az egyoldalúan diktált új szerződéseiket, illetve nagyon erősen jelentkezik az általános pályaelhagyási hangulat.

Mindez történik egy olyan időszakban, amikor a magyar egészségügy átbillent a teljesítőképessége határán, napi szinten százas nagyságrendben arat a járvány okozta halál, s a normális egészségügyi ellátás lényegében szünetel.

Végletekig elcsigázott orvosok, kimerült szakszemélyzet, kétségbeesett betegek és hozzátartozóik adják az alapképet, s hovatovább a halottszállítók is belegebednek a véget nem érő tragédiákba. Biztos vagyok benne, hogy a mutatott kormányzati gőg dacára ön is teljesen tisztában van azzal, hogy egy újabb nemzeti tragédia felé sodródik Magyarország.

Jelen napokban sok múlik önön, hiszen – így, vagy úgy – de Ön a védekezési műveletek fő felelőse. Rendőrként is tudhatja, hogy a szellemileg, erkölcsileg, anyagilag és fizikailag is megnyomorított személyi állomány nem tud se csatát, pláne nem háborút nyerni.

A hivatkozott törvény elvileg szép egészségügyi fizetéseket ígér a távolabbi jövőben, ugyanakkor az orvosok és a szakdolgozók az eddigi rendkívüli pénzjuttatásokból is jobbára csak az ígéreteket látják, pénzt kevésbé. Ez önmagában is hitelteleníti a törvényi szándékokat, sőt, az új típusú röghöz kötések a szép fizetések perspektívája dacára leginkább kisebb jövedelmet eredményezhetnek.

Miniszter Úr!

Józan ésszel ön is láthatja, hogy a csőd immár nem fenyeget, hanem már be is következett. Amit láthatunk az egészségügyi frontokon, az leginkább elkeseredett vergődés, s Magyarország a fejlett országok sorában hovatovább a legszörnyűbb halálozási adatokat produkálja.

Nyilván nem én, hanem az utókor és a történelem fog a jelenlegi kormány vétkei felett ítéletet mondani. A bűn azonban mérsékelhető, amennyiben az illetékesek belátják szörnyű cselekedeteiket, és amennyire csak lehet, mentik a menthetőt.

Jelen esetben a hivatkozott törvény pusztító hatását kellene semlegesíteni! Én is látom a különböző módosítási kísérleteket, törekvéseket, ideértve a kormányzati szinten végezhető “szépészeti” műveletek szándékát. Ez most kevés. Ezt a törvényt nem szabad farigcsálni, mert velejéig elhibázott. Ezt a törvényt meg kell semmisíteni, éspedig mihamarább!

Tisztelt Miniszter Úr!

Felkérem Önt, hogy a járvány elleni kormányzati munka egyik fő felelőseként indítványozza a Magyar Kormánynál, s azon keresztül a Magyar Országgyűlés felé az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C törvény haladéktalan visszavonását, megsemmisítését!

Köszönettel üdvözlöm:

Székely Sándor, országgyűlési képviselő
2020. november 22.

Posted in Velünk történt