Megjelent a Városi Kurírban 2021. március 20-án.
Három hír röppent fel az egyházak világáról a közelmúlt napokban. Ebből kettő borzalmas, a harmadik pedig – számomra – örömteli.
Kezdjük a jó hírrel!
Balatonfüreden az érintett szülők úgy határoztak, éspedig elsöprő, 90 % feletti többséggel, hogy az állami iskolájukat nem engedik a katolikus egyház kezére. Ez az arány alighanem az ország más részein is hasonló lenne, de annyi bizonyosan elmondható, hogy az Orbán-kormány a többség akarata ellen megy az állami oktatás egyházi folytatólagos kiszervezésével.
Pedig az 1990-ben meghozott IV. számú alkotmányerejű törvény, valamint a szájeri alaptörvény egyaránt és egyértelműen foglal állást az állam és az egyházak elkülönült működéséről, valamint a gondolati, lelkiismereti és vallásszabadságról. Fentiek szerint az állam garantőr, s a legkevésbé sem irányító.
A gyermekek oktatását az állam kezéből kiadni bűn. Az egyik legnagyobb baloldali vívmány az ingyenes közoktatás, amely a tessék-lássék tudás helyett magas színvonalon szerezhető ismereteket jelent. Illetve kellene jelentsen! Az a tudatos kormányzati politika, amely a pedagógusbérek méltatlanul alacsonyan tartásával csonkítja az állami oktatás minőségét, majd a lepusztuló iskolákat átpasszolja az egyházaknak, olyan cselekedet, amely majd az első lehetséges pillanatban jóvátételért kiált.
Igen, ki a papokkal az iskolákból!
Józan ésszel nyilván nem lehet kifogásolni, hogy az egyházak, alapítványok, s akár magánvállalkozások is bekapcsolódjanak az oktatás menetébe. Szülői mérlegelés kérdése, hogy az extra lehetőségekből mit tudnak, vagy akarnak igénybe venni. Az alapvető oktatási szolgáltatások környékén azonban csak az állam bír valós felelősséggel. Ezért fizetjük az adóinkat, amit a többség nem a papok zsebében akar látni.
A két borzalmas hír pedig ‘rongálásról’, továbbá ‘keresztényüldözésről’ szól.
A gödöllői gyújtogatás, illetve a budapesti harangnémítás a fenti két vádat szülte. A bíróság a rongálást majd nyilván megállapítja, s ha előkerülnek a tettesek, azokat remélhetőleg sittre vágja, a kormány politikusai azonban és mindeközben keresztényüldözésről füstölögnek.
Nagy kár, hogy mindkettő legfeljebb közelíti az igazságot. Itt ugyanis a gondolati, a lelkiismereti és a vallásszabadság, mint elidegeníthetetlen emberi jogok sárba tiprásáról van szó. Lelkes ateistaként, s ilyetén módon szabad emberként a leghatározottabban elítélem mások hasonló szabadságjogainak brutális meggyalázását. Igen, szolidaritásban állok mindazokkal, akik lelkébe beletapostak. A lelki egészség ugyanis most, a járvány idején különösen fontos, majdhogynem fél gyógyszer. Kívánom, sőt azt akarom, hogy az állam a lehető legszigorúbban járjon el!
Remélem, a feljelentés csak sokadik pontjában fog rongálásról beszélni, mert ha kizárólag erről szólna, úgy a bírósági is csak ebben ítélkezhet. Az állami vádhatóságnak látnia kell az igazi bűnt! Egyes politikusok pedig hagyjanak fel az önmaguk vélt sérelme feletti sivalkodással, mert a keresztényüldözés az egy egészen más fogalom, mint az emberi jogok rugdalása.
Ez utóbbi ugyanis mindannyiunk problémája. Gyújtogatás, harangnémítás, temetőgyalázás, avagy a Duna-parti bronzcipők üzenetének megcsúfolása egy és ugyanazon cselekedet: merénylet a szabad társadalom ellen. Amikor szocializmust emlegetek, akkor mindig a társadalom érdekeiről beszélek, amely az egyén testi-lelki “jóllétét” testesíti meg.
Szanyi Tibor
