Menü Bezárás

Közös platformon a magyar baloldal

Mesterházy Attila, a Szocialisták és Demokraták,
Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom,
Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom és
Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnökei, valamint sok más baloldali véleményformáló, köztük Andor László, Bíró Zoltán, Hanti Vilmos, Schiffer András, Somi Judit, Szakács László, Szentpéteri Gyöngyi és más hazai személyiségek egyaránt előadói lesznek az Európai Baloldali Pártcsalád által november 8-9-10 között a budapesti Vasas Székházban szervezett ún. Európai Fórumnak, amely immár a 8. alkalommal hozza egy fedél alá Európa baloldali, progresszív és zöld pártjait, és amelyet először rendeznek közép-kelet-európai helyszínen.

A rendezvény kimondottan a békefolyamatok támogatására minden kontinensen, valamint igazságos európai társadalom- és klímapolitika létrejöttének segítésére összpontosít. Az eseményen részt vesz Walter Baier, az Európai Baloldali Párt elnöke, a legendás Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt egykori vezetője, továbbá számos baloldali EP-képviselő, illetve pártvezető a világ minden tájáról.

A rendezvény egyébként immár a második jelentősebb esemény, amikor a hazai baloldal pártjai és mozgalmai közösen lépnek fel. Emlékezetes, hogy ez év elején 52 hazai baloldali véleményvezér írta alá a békét szorgalmazó Wagenknecht-nyilatkozat támogatását, ezáltal megerősítve a magyar rendszerkritikus erők szellemi egységét.

A szervezők egyébként valamennyi, a magyar és az európai baloldal újjászervezésében érdeklődőt szívesen várják novemberben a Vasas Székházba. Az esemény nyitott, de előzetes regisztrációhoz kötött.

ISZOMM Sajtó

Posted in Sajtóközlemény