Menü Bezárás

2024 is a zsugorodás évének tűnik

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom igen vékony eredménynek tartja a kormány 2024-es jövedelmi intézkedéseit, azaz a minimálbér 15, a garantált bérminimum 10 és a nyugdíjak 6 százalékos növelését, minthogy mindhárom lépték alatta marad a legjobb esetben is 18 százalékos éves inflációnak, illetve minél többeket érint, annál kevesebb bennük az öröm.

A lakossági jövedelmek reálértékének immár harmadik éve szakadatlan zuhanása azt mutatja, hogy a kormány még a korábbi jólléti pozíciók megtartására sem képes. Emellett akarathiány is feltételezhető, hiszen az említett három esztendőben a magánvállalati profitok emelkedése a rendszerváltoztatás óta a legmagasabb szintet érte el, rendre évi 20 százalék feletti léptékkel.

Az ISZOMM meglátása szerint ezért a bérek jelentős megemelkedésének nincs objektív akadálya, tehát a havi nettó ezer eurós minimálbér, illetve ennek tovagyűrűző hatása bőven a tényleges gazdasági lehetőségek határain belül van.

ISZOMM Elnökség

Posted in Sajtóközlemény