Menü Bezárás

’56 hozománya

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom úgy emlékezik meg az 1956-os magyarországi fordulatokról, amelyek következtében az ország egyszer s mindenkorra leszámolt a baloldaliság megerőszakolásával, s végső fokon soha nem látott szociális felemelkedésbe kezdett.

Az Igen Szolidaritás mellőzi egyes események kiragadását, s inkább az eredményekre koncentrál, természetesen fejet hajtva az áldozatok emléke előtt.

A kádári konszolidáció megmutatta, hogy a világpolitikai szorításokkal dacolva is lehet a mindenkire kiterjedő jóllét’ irányába haladni. Igénytelen, ócska viskók helyett milliószámra épültek korszerűbb lakások, megszűnt az éhezés és az alultápláltság minden formája, kialakult a társadalombiztosítás alapú egészségügy, gyermekjóléti szolgáltatások sokasága állt elő, a magyar vidék megtelt élettel, a tanulás kiváltságból elvárássá vált, és megszilárdultak a közösségi tulajdonviszonyok, főként a szövetkezetek.

A kapitalista viszonyok újraélesztését sokan ’56 későbbi hozományának tekintették, hiszen a jelszó a szociális piacgazdaságra való áttérés volt. A rendszerváltoztatás utáni konzervatív és liberális kormányok azonban kiölték a társadalmi szolidaritást, s a baloldali fellángolások csupán a kármentésre szorítkoztak.

Ma, amikor nemcsak a nemzeti hivatkozású kormány élteti a rablókapitalizmust, hanem a hivatalos ellenzéke is felült a jobboldali vonatra, az Igen Szolidaritásra történelmi feladat hárul: a baloldaliság újrakeretezése, s a pusztító szociális válság felszámolása. A párt ennek érdekében fogalmazta meg távlati programját Igen, szocializmus néven, illetve adta közre választási programját, a Kádár János Tervet. Az ISZOMM első lépésként a dolgozói jövedelmek drasztikus megemelését szorgalmazza, tehát havi nettó 250.000 forintos minimálbért, amely az állami szolgálatban legkevesebb nettó 350.000 forint kell legyen, a 150.000 forintos legkisebb öregségi nyugdíjat, a gyermekenkénti 50.000 forintos családi pótlékot, illetve a létminimum biztosítását a 100.000 forintos – kiegészítő jellegű – minimumjövedelem biztosítását minden felnőttnek, akinek nincs ennyi bevétele.

Aki jobbot akar, annak természetesen ott van a mai magyar kormány. Aki ennél is jobbot akar, az a baloldaliság köpönyegét ledobó ‘ellenzékre’ számíthat. Aki pedig a legjobbat akarja, az az Igen Szolidaritásra szavaz.

Az ISZOMM olyan Magyarországot teremt, amelyre – a távozás okától függetlenül – inkább visszatérni érdemes.

Veled vagyunk!

Huszti Andrea,
elnök

Posted in Pártelnöki nyilatkozat, Sajtóközlemény