Megjelent a Városi Kurírban 2021. augusztus 29-én.
A Városi Kurírban Vásárhelyi Mária az emberi elme eltévelyedésének nevezi a Kádár-rendszert, összehasonlításképpen pedig komplett elmebajnak napjaink Orbán-rendszerét. Fura érzés lehet ilyen hetykén osztogatni a minősítéseket, mintha a neoliberális kapitalizmus az emberi gondolkodásnak valamiféle kiválósága lenne. Rossz hírem van: egyik sem gondolati teljesítmény, hanem az érdekek tengerén való hajózás.
A Kádár-rendszert kétségkívül nem mi választottuk,
amint azt megelőzően ezer éven át egyetlen államvezetőnket se. Alighanem az áll a legközelebb az igazsághoz, hogy a tömegdemokráciákra jellemző választás a történelme során először 1990-ben jutott a magyar népnek. Az elmúlt 31 év tapasztalatai igen csekélyeknek tekinthetők az azt megelőző 990 évhez képest, jóllehet a kádári idők is csak 34 évig tartottak, az igazi orbániak pedig cakumpakk 15, mellesleg a már említett 31-ből. Az államiságot is felmutató magyar történelem tehát Szent Istvánnal kezdődött, aki először csak az árpád-házi tartományokban lett király, s szinte egészen haláláig, azaz 1038-ig viaskodott a Kárpát-medence többi magyar vezérével, törzsfőnökökkel, olykor komplett lemészárolva őket és híveiket.
Mondjuk így: alsó hangon három évtizeden át folyt a magyar belháború és a magyar vér, egy akkor vadidegen (keresztény) kurzus nevében.
Mi történik ma?
Arannyal, ezüsttel és kínai eredetű tűzijátékkal ünnepeljük az akkori magyar népek évtizedeken át tartó mészárlását, és senkinek nem jut eszébe valamiféle elmeháborodottságról beszélni. (Amúgy nagy kár.)
A Kádár-korszak idején sokszor gondoltam arra, hogy az emberi elme miféle eltévelyedéseként fogja értékelni az utókor, azt a teljesen irracionálisan működő rendszert, ám azt hiszem ha arra eltévelyedésként, akkor a maira viszont komplett elmebajként fognak emlékezni utódainak….
De vissza a Kádár-rendszerhez!
Ez volt az utolsó magyar rendszer, amit nem mi választottunk. Viszont hatalmas szerencsénk volt vele. Azért, mert bár Kádár János – Szent Istvánhoz hasonlóan – ugyan külföldi katonai erőkkel , de képes volt úrrá lenni az országban, illetve kialakítani egy olyan világot, ami a többségnek (is) elfogadható volt. Amúgy – frivol módon – ez az Orbán-rendszerről szintén elmondható.
Mi történt Kádár János országlása alatt?
Amikor Kádár átvette az ország vezetését, akkor éppen hogy lezárult az az évtized, amelynek során a háborúban amúgy is kivérzett Magyarország letudta a Szovjetuniónak, Jugoszláviának és Csehszlovákiának járó, elképesztő méretű hadisarcot. A vértelenül indult, majd pogromokba és más tébolyokba torkolló forradalom után kezdődhetett bármi, ami az emberi elmével pozitíve értékelhető.
A Kádár-rendszer Magyarországon felszámolta az írástudatlanságot, s Magyarország ezer éves történetében a nép egyszerű gyermekeinek milliói ülhettek iskolapadba, érettségizhettek, szerezhettek szakmát, sőt, juthattak egyetemre. Jelenleg gyakorlatilag a – mondjuk 10.000 fős – magyar ‘elitnek’ 99 százaléka a Kádár-rendszernek köszönhetően nőhette ki magát bármivé (is). Orbán, Gyurcsány, Dobrev, Csányi stb. Szinte mindenki! Még Vásárhelyi Mária sem végezhette volna el 1976-ban a Marx Károly Közgazdasági Tudományegyetemet a Kádár-korszak vívmányai nélkül.
A Kádár-rendszer 34 éve alatt 2 millió lakás épült, amiből 1 millió állami építkezésnek köszönhető. Az azt követő, szinte ugyanekkora időszak, azaz 31 év alatt a magánszféra fél millió lakást sem tudott összehozni. Szemben tehát azzal, hogy a Kádár-korszakban alsó hangon 6 millió ember jutott (akkor) korszerű fedélhez, ma generációkat fojtogató lakhatási válság van.
A Kádár rendszer Magyarországon megszüntette az éhezés és az alultápláltság mindenféle formáját. Milliók jöttek hozzánk enni külföldről is. Ma – egyebek közt – Vásárhelyi Mária kutathatja a magyar média megannyi tudósítását a gyermekéhezés és a gyermekszegénység megannyi gondjáról-bajáról.
A Kádár-rendszer Magyarországon addig soha nem látott egészségügyi ellátórendszert teremtett: a társadalombiztosítást, továbbá a mindenkire kiterjedő nyugdíjat. 55 éves kortól.
kádár-korban
Tisztára, mint a Kádár-korban, akkor is mindenki úgy érezte, ha csendben marad, jobban jön ki belőle
Ilyen “csend” még a Kádár-korban sem volt, pedig közel egy évtizede zajlik a tudomány képviselőinek kormányzati agyagba döngölése. Az egész
Nyilvánvaló, a Kádár-rendszernek is rengeteg problémája volt,
bűnöktől sem volt mentes, de azt az egyet nem lehet elvitatni, hogy a magyar történelemben az első tartósabb időszak volt, ami a magyar népet szociális értelemben egyértelműen felemelte. Ahhoz képest ma ugyancsak egyértelmű a visszalépés, ami újra milliók abszolút és relatív nyomorában jelentkezik. Nemrég egy tévéinterjúban a riporter tömeggyilkosnak nevezte Kádárt. Elengedtem a fülem mellett, mert nem történelmi ítélkezés volt napirenden. Ám itt is elmondom, hogy
a magyar történelem addigi összes első számú, évtizedes országlást felmutató, korszakos vezérének a kezéhez nagyságrendekkel több vér tapad, mint Kádár Jánoséhoz. Szent István, Hunyadi Mátyás, avagy Horthy Miklós vérengzéseihez mérten Kádár János a fasorban sincs. És akkor még nem is említettem az Orbán-korszakot, amely ezreket kergetett öngyilkosságba – devizahitel fedőnéven.
Végezetül a korrektség jegyében hadd említsem, hogy Orbán Viktort háromszor juttatta kétharmados hatalomhoz a magyar nép. 1990. óta senki nem kormányzott akkora tömegtámogatás fényében, mint a mai miniszterelnök. Hogy ez jó-e Magyarországnak? Konkrétan nem. Még konkrétabban nagyon nem. Orbán Viktor kormányzása egy merő szociális tragédia Magyarország számára.
Sajnos, amit Orbán Viktor ellenzéke kínál, szociális értelemben tán még annyi sincs, mint amit Orbán maga. Csak egyetlen példa: jelenleg Orbán Viktor minimálbér-javaslata messze több, mint bármelyik ellenzéki párté. Igaz, nála csak az ISZOMM kínál jóval többet. Havi nettó 250 ezret.