Menü Bezárás

Az Orbán-rezsim “felcsökkentette” a béreket

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom erős kételyekkel fogadja a KSH friss kimutatását, amely szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott magyar dolgozók bruttó átlagkeresete (szeptemberben) 504.100 forint lett volna.

Ez az összeg távolról sem köszön vissza a pedagógusok, és általában az oktatók, továbbá a katonák, a rendőrök, a tűzoltók, az egészségügyi dolgozók, a szociális munkások, de a szigorú értelemben vett magánszférában tevékenykedők bérében sem. A napi közbeszédben a bruttó 350.000 forintos fizetés számít úgy-ahogy elfogadhatónak, jóllehet a dolgozók százezrei csak a bruttó 200.000 forintos minimálbért kapják, ezen belül is a cégvilág foglalkoztatottjainak egyharmada a legkisebb bérért dolgozik.

A KSH adatai akkor lehetnének valósak és hitelesek, ha az alacsonyabb fokozatba beosztott dolgozókon túli munkavállalók 2-3-4 milliós havi jövedelemmel számolhatnának. Márpedig ilyen fizetések csak az Orbán-rezsim közvetlen kegyeltjeinél jelentkeznek.

A bérek állítólagos folyamatos emelkedése sajnos nincs benne napjaink Magyarországának gyakorlati élményanyagában, viszont a 20 százalék feletti infláció az eddigi reálbéreket brutálisan kaszabolja. Sajnos kimondható, hogy a magyar emberek hónapról hónapra rosszabbul élnek.

Az ISZOMM kitartóan azon az állásponton van, hogy a minimálbér akkor lenne fair, ha az megfelelne a létminimum kétszeresének. A mai állapotokat nézve ez havi 1.000 eurónak megfelelő (kb. 400.000) forintot tesz ki, amely egyébként az EU minimálbéreinek átlagos szintje. A cél azonban nyilván nem a minimálbér, hanem egy méltányos életszínvonal, amely a fenti számokból levezethetően 7-800.000 forintos átlagkeresetet indokolna.

Huszti Andrea,
elnök

Posted in Sajtóközlemény