Menü Bezárás

Beindult az EP-kampány

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom értő fülekkel hallja a jövő év második felében esedékes soros magyar EU-elnökség körüli vitákat, ám megnyugvással fogadja, hogy a ma szavazásra kerülő EP indítvány nem kezdeményezi Magyarország szerepének sem elhalasztását, sem felfüggesztését.

A láthatóan kampány-üzemmódba kapcsolt Európai Parlamentre nézvést azonban öncélúan sértők Varga Judit szavai, amelyekben a miniszter úgy véli, hogy ebben az ügyben az EP-nek nem osztottak lapot. Ellenkezőleg, az EP-nek ugyanis jogában áll megkérdőjelezni a magyar kormány képességeit, jogában áll a Tanácsot felkérni a problémák rendezésére, és jogában áll erre a kérdésre visszatérni. Ennél több viszont nincs a határozati tervezetben, akármit is akarnak egyes szereplők beleokoskodni.

Az ISZOMM ugyanakkor osztja a felmerült aggodalmak java részét, ám álláspontja szerint egy tagországi kormány EU-jogsértéseit nem lehet az EU-jogon való átgázolással kezelni. A jelenleg hatályos EU-s jogszabályok kellő lehetőségeket biztosítanak a problémák rendezésére, köztük egy renitens tagország szavazati jogának felfüggesztésére is. Ha ez utóbbi Magyarország esetében bekövetkezne, ebből automatikusan következhetne sok minden más, akár a soros elnökségi szerepkörtől való megfosztás is, addig viszont okosabb nem belefutni kétes, netán vesztes csatákba.

Az ISZOMM inkább a népközösség és a Szociális Európa híve, s EP választási programját eszerint alkotta meg.

Szanyi Tibor
elnök

Posted in Sajtóközlemény