Menü Bezárás

Az EU Magyarország nélkül is működik

A szombati kormányülést követően az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom aggodalommal tekint a héten esedékes Európai Tanácsülésre, amelyen az EU állam- és kormányfői – egyebek közt – a hazánknak juttatandó európai források sorsáról is döntenek.

Az ISZOMM értékelése szerint a napirenden lévő kérdések vonatkozásában magyar kormány álláspontja a súlyosbodó idiotizmus jeleit mutatja. Orbán Viktor egyre sűrűbb elzárkózása a közös döntésektől mindinkább egy európai közösségen kívüli Magyarország képét rajzolja fel, ami ezeréves történelmünk fényében egyszerűen értelmezhetetlen.

A tények szintjén az EU Magyarország nélkül is működőképes, ami viszont fordítva nem igaz. Hazánk a világ legnyitottabb gazdaságainak egyikét mondhatja magáénak, hiszen rajtunk kívül alig van olyan ország, amely nemzeti termelésének és fogyasztásának a mienkénél nagyobb hányadával (80 %) kötődne a külső piacokhoz. Akadálytalan kereskedelem nélkül Magyarország se termelni, sem fogyasztani nem tudna normálisan. Egy kézen megszámlálható azon termékek száma, amelyekből önellátók lennénk. A partnereinkkel való együttműködés hiányában csak felgyorsulna a “nagy magyar ledermedés”.

Orbán Viktor a héten a legkevésbé sem kedvenc mumusaival, az ún. “brüsszeli bürokratákkal”, hanem az EU tagállamainak legmagasabb rangú vezetőivel fog farkasszemet nézni, márpedig ez nem úgy zajlik, hogy majd egyetlen okos ember áll 26 hülyével szemben. Európa tiszteletet érdemlő vezetőivel nem lehet genderezve buzizni, avagy szankciós inflációról, illetve megállítandó migrációról blődlizni.

Az EU eddig is és ezután is meg fogja találni a közös döntéseket rendszerszinten furdancsoló figurákkal szembeni hatékony megoldásokat. Az Ukrajnának juttatandó intézményes segítség dolgában már látszik, hogy magyar vétót egy vállrándítással le lehet szerelni. Orbán Viktornak meg kell értenie, hogy az EU gazdasági teljesítményének 0,5 (fél) százalékát sem kitevő, ám épp mély szociális válságába süllyedő Magyarországgal nem tud ütőképes lapokat előhúzni, legfeljebb brüsszeli csipkéket képes szaggatni.

Az ISZOMM ezért felhívja a kormányfőt, hogy eddigi szokásaihoz híven álljon meg a falnál, és ne kenje föl rá az országot!

Szanyi Tibor,
alelnök

Posted in Sajtóközlemény