Menü Bezárás

Az idei évet jobb lenne elfelejteni

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom 2022-t a rendszerváltoztatás utáni éveink egyik legpocsékabbjának tekinti. A magyarországi szociális válság újabb mélypontjára jutott, ám magyarázatként csak a pofátlan, otromba hazugságokat kaptuk a képünkbe.

A kormány az év teljes terjedelmében hazudott, s ugyanezt tette annak fizetett, parlamenti ellenzéke is. Minden reggel, délben, este.

A kormány hazugságai arra épültek, hogy amit a rendszer (NER) kegyeltjei és a nagyvállalatok elloptak, az mind valami külső erő következtében történhetett. A parlamenti ellenzék hazugsága pedig abban állt, hogy kormányra kerülésük bármit is változtatott volna a rendszer lényegén.

A kormány felelőssége azonban felülmúlhatatlan. A győzelmi jelentéseik dacára 2022-ben a magyar bérek 10, a dolgozói megtakarítások pedig legalább 20 százalékot veszítettek az értékükből. Ez a rengeteg pénz azonban nem a füstbe ment, hanem a rendszer (NER) kegyeltjei és a nagytőkések zsebébe vándorolt. Van honnan visszaszerezni.

Az év legnagyobb politikai hazugsága ott érhető tetten, hogy a két nagy tábor egymást jobb- és baloldalnak nevezi magát, illetve a másikat. Mindkettő hamis, mert ugyanarról a neoliberális alapról hirdetik a tolvajlásaik szentségét és sérthetetlenségét. A dolgozók fokozódó kizsákmányolása azonban nem tekinthető sem értékmegőrzésnek, sem haladásnak.

Az ISZOMM mégis sajátos eredménynek tekinti a puszta létét, a baloldaliság megjelenítését. Köszönjük támogatóinknak. Az, hogy ez a párt pénz nélkül is képes volt az 1 százalékos lélektani küszöböt elérni, azt mutatja, hogy a legnagyobb ellenszélben is talpon lehet maradni. Ez azonban a változásokhoz még nagyon kevés, de legyen biztató mindazok számára, akik a lelkük mélyén nem engedik el az igazságba vetett hitüket.

Éljen a szolidaritás!

Huszti Andrea,
elnök

Posted in Sajtóközlemény