Menü Bezárás

Béremelést!

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom tévesnek tekinti azon “szakértői” vélekedéseket, amelyek szerint a magyar gazdaság problémáinak fő oka a túlzott bérkiáramlásban rejlik.

A különböző közleményekben ugyanis nyomát sem látjuk a 25 százalékot meghaladó béremeléseknek, miközben az infláció ennél is nagyobb léptékű. Összességében tehát reálbér csökkenésről van szó, amit eleve jelez a minimálbér csupán 15 százalékos növekménye. Reálbér csökkenés közepette túlzó bérkiáramlásról jellemzően a cégtulajdonosok, az ún. munkaadók fizetett szócsövei beszélnek.

Az ISZOMM álláspontja szerint az Európa-rekorder magyar infláció, illetve a hazai gazdaság botladozása elsődlegesen a kormány és az MNB kapkodó és összefüggéstelen intézkedéseiből fakad, amiket csak tetéz az EU-tól esedékes pénzügyi segítség sanda elhárítása. A kormányfő nemrég világossá tette, hogy inkább a feltételek nélküli, ám méregdrága piaci finanszírozásban bízik, szemben az alacsony kamatozású, ám értelmes és számon kérhető gazdaságpolitikát megkövetelő európai intézményi finanszírozással.

Az ISZOMM tehát a bérek jelentős növelése pártján áll, s nem dől be sem a handabandázó kormányzati, sem pedig a neoliberális ellenzéki sziréneknek.

Huszti Andrea,
elnök

Posted in Sajtóközlemény