Menü Bezárás

Fel Vilniusra!

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom sajnálattal állapítja meg, hogy a Magyar Országgyűlésben szerephez jutott pártok egyike sem rendelkezik még nagyságrendi koncepcióval sem, vajon a magyar kormány mit képviseljen a NATO 2123. július 11-12 között rendezendő csúcsértekezletén? E téren sem a kormányzati handabanda, sem pedig az ellenzéki jajveszékelés nem vezet sehova.

Az ISZOMM határozott álláspontja szerint a NATO bár formálisan védelmi szövetség, valójában inkább a gazdag amerikai és európai kapitalista országok atlanti társulása, s mint ilyen, jelentős átalakításokra, korrekciókra szorul a népek jóllétére tekintettel. A párt Magyarország tagságát ugyanakkor realitásnak tekinti.

A jelenlegi jogi helyzet szerint a NATO kizárólag európai tagokkal bővülhet, illetve a szervezettel lehetséges együttműködési formulák sokasága ismert, sőt, akár újabb típusok is létrehozhatók. A magyar és az európai érdekek szempontjából helyénvaló lenne, ha a NATO európai tagországai jól értelmezhető csoportot, szárnyat alakítanának, ezzel is erősítve az önálló európai védelmi keretek kialakítását.

Az ISZOMM továbbá azt tartaná célszerűnek, hogy a NATO bővítési folyamatában elsőbbséget élvezzenek a jelentkezőkkel való színes együttműködések, az esetleges új tagok pedig az önálló európai hadtest kialakítását tekintsék prioritásnak! Ennek megfelelően a magyar kormányra is az a politikai feladat hárul, hogy akár a svéd, akár az ukrán vagy más közeledések, csatlakozások tárgyában mellőzze a hisztérikus, érzelmi csapkodásokat, ehelyett inkább a regionális védelem hatékonyságára helyezze a hangsúlyt!

Szanyi Tibor,
elnök

Posted in Sajtóközlemény