Menü Bezárás

Háború egy mocskos “bronzéremért”

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom undorral gondol azokra a hazai politikusokra és közírókra, akik az Ukrajnai háború bármelyik részesének “szurkol”. Embertömegek pusztulása ugyanis nem focimeccs.

Mégis, annak érdekében, hogy az említettek is értsék, az ISZOMM világossá teszi, hogy ebben a globálissá duzzadt csatában az aranyérmet már elvitték a fegyvergyárak, az ezüstöt pedig az energia-cézárok. Az ukrán, vagy az orosz hadseregek legfeljebb egy mocskos bronzmeccsre nevezhetnek be.

Ezenközben Orbán Viktor a sötétben áskálódik, hiszen megszólalásaiban nyíltan az agresszort pártolja, de kedvenc házi cége, a MOL révén üzletileg az ukrán hadsereg dízel-beszállítója. Jobb helyeken ezt hívják háborús spekulációnak, hiszen Magyarország, ha akarna se tudna semmilyen fegyvert szállítani, így Orbán sajátosan beéri a búsás baksist hozó, zavaros olajüzletekkel.

Az ISZOMM álláspontja szerint azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség. A párt emberiség elleni merényletnek tartja, hogy rengetegen majd csak milliók halála után lesznek hajlandók ugyanerre a következtetésre jutni.

Szanyi Tibor,
alelnök

Posted in Sajtóközlemény