Menü Bezárás

Hányinger-fesztivál

Hazánk közösségi pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom megütközve látja, ahogy a Fidesz kegyelméből az Országgyűlésben sokmilliós fizetésekből és milliárdos támogatásokból randalírozó hivatásos, ellenzékinek mondott csoportok hányingert kapnak egymástól.

Az Igen Szolidaritás biztosíthatja ezen társulatokat, hogy az ő hányingerüknél a magyar nép irántuk érzett szánalma lényegesen nagyobb, amit hamarosan szavazatokban is ki fog fejezni.

Ezek a fizetett politikai társaságok például a fülük botját sem mozdították annak kapcsán, hogy a pedofil-mosdató kegyelemmel egyidejűleg egy halom náci terrorista is szabadlábra került, illetve a bukó elnököt egy olyan követheti, aki képtelen tisztázni az apjára vetülő náci gyanút. Ezzel szemben most a pedofília gőzében párolgatják egymást.

Ugyanezen brigádok folyamatosan szitkozódnak az embereknek jutó pénzek okán, megfeledkezve arról, hogy csak a lélegeztetőgép-svindli, illetve a méregdrága orosz gáz nyakló nélküli beszerzése, forintban mérve is többe van, mint a bármikori kormányzati ún. ‘osztogatások’ együttvéve.

Az Igen Szolidaritás kitartóan azt gondolja, hogy az Országgyűlésbe juttatott frakciók ugyanúgy a NER szerves részei, mint a kormánypártok és csatolt kényeztetőik.

A megoldás a NER megdöntésében rejlik, ami nem csak a Fidesznek, de az ‘ellenzéki’ köpönyegbe bújó cinkosainak sem a legfényesebb üzenet.

Szanyi Tibor
elnök

Posted in Sajtóközlemény