Menü Bezárás

Karhatalommal akartok érettségiztetni? Inkább pénzt és maszkokat adjatok!

Az Igen Szolidaritás által létrehozott Szolidaritási Operatív Törzs (SZOT) szerint, a kormány kezdi elveszíteni az irányítást a járvány kezelésében általában és az érettségivel kapcsolatban is.

Május 4-re tűzte kis a kormány a vizsgák lebonyolítását, de sok helyről érkeznek információk, hogy egyszerűen nincs elég olyan pedagógus, aki megfelelne a jelenlegi körülmények között, az érettségin való részvételre. A kormány elmúlt 10 éves tevékenykedése, drámaian lecsökkentette a fiatalok tanári pálya iránti érdeklődését. A kormány részéről felmerült, hogy a rendőrség segítségével bonyolítják le az idei érettségit.

A SZOT álláspontja szerint ezt teljességgel elfogadhatatlan! Az amúgy is nehéz helyzetben lévő diákokat és tanáraikat még azzal is sakkban tartani, hogy fegyveres, egyenruhás emberek között kell vizsgázniuk illetve dolgozniuk, még lehetetlenebbé teszi a helyzetüket.

A SZOT javasolja, hogy az idei érettségit halasszuk el és a szlovák példát követve, az elmúlt évek jegyei átlagát ajánlják meg a tanulóknak. Aki ezt nem fogadja el, annak legyen lehetősége szóbeli vizsgára.

A SZOT azt is megállapítja, hogy az emberek életösztöne erősebb a gerjesztett félelmeknél, így egyre többen veszik saját kézbe az életük irányítását. A fokozódó aktivitás azonban nagyobb kockázatokkal jár, ezért a SZOT támogatja a minél szélesebb körű maszkviselést úgy a fővárosban, mint bárhol máshol. A SZOT ugyanakkor határozottan sürgeti a kormány által állítólag felhalmozott maszkok mielőbbi biztosítását a polgári kereskedelemben, vagy elosztásban. A magyar ember is ér annyit, mint balkáni barátaink.

Amennyiben a kormány fizikailag nem képes biztosítani a maszkokat, akkor legalább fizessen: a járvány végéig havi 5.000 forintos maszkpénzt követelünk minden magyar állampolgárnak.

Ugyancsak a kockázatokat csökkentené a jóval szélesebb körű tesztelés, elsősorban a veszélyeztetett csoportokban, azaz a krónikus betegségekben szenvedők köreiben, hogy az esetleges fertőzöttségük, netán koronavírusos megbetegedésük mihamarabb látható legyen, s így idejében megkezdődhessék a kórházi kezelésük. A 10 % fölé kúszott magyar halálozási ráta világosan mutatja, hogy a kormány félrekezeli a válságot, s ennek nem csupán politikai következményei lehetnek. Követeljük, hogy az állami felelősség kidomborítása végett a koronavírusban elhunytak családjait a kormány részesítse legalább 100.000 forint temetési támogatásban.

Májusban nem csak a járvány tetőzését fogjuk közelíteni, hanem a minden korábbit meghaladó munkanélküliségi csúcsot is, amely folyamat még azután is folytatódhat. A SZOT ezért elengedhetetlennek tartja a szociális minimumjövedelmi kiegészítés haladéktalan bevezetését mindazoknak, akiknek a bárhonnan származó jövedelme ez alatt marad, vagy nincs. A szociális minimumjövedelem havi nettó 100.000 forint.

A SZOT megállapította, hogy a több hullámban meghirdetett gazdaságvédelmi akcióterv egyetlen eleme sem működik. A gazdasági szereplők visszajelzései alapján jelenleg egyetlen olyan elemet sem tudunk beazonosítani, amelyik működőképessé válhatna a gyakorlatban, többnyire a gúzsba kötő részletszabályok miatt. A SZOT ezért azt javasolja, hogy az állam garantálja a 200.000 forintos havi nettó minimálbért valamennyi munkabér kapcsán.

Budapest, 2020. április 24.

Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom
SZOT

https://www.facebook.com/igenszolidaritas/videos/525464855026855/?__xts__%5B0%5D=68.ARBKnvi99pX7XftSs2aj9MGRf0auDcfoVkxNvc-lm6JKpE3Bxs3YMHgJiyvb8lXSdLMyugEl42LXX0eUflTRZFsuoQd-ClOkc49-UuJ04PJxn_Wxm7HtgkFsf6fm5qkD-ua_lDJBbVSrgLOxqLgzDjmqA7oA-vWLv5cLdGnliPi-i-Uk4m7J0pdljs6M3c8yItUg_oiickGh-_l9Kis4Bih5XXW0PMKEdUkVxiToGdz7UPLXNS8fBffw42qKetYbFfPBYnkji_KG1Gty1nbJ5QDQVSILu2GNjvFeHooTO_x-Jkwl5VlEd7izpsZKcMSifqjrVhTNdj5a2qgelAuWkuHydJjFvUBv&__tn__=-R
Posted in Sajtóközlemény