Menü Bezárás

Köszönjük, Péter!

Eddig se kellett volna, de tovább biztos nem!

Magyarország közösségi pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom felkéri Magyar Pétert és vele együtt a hazai közélet kiemelt szereplőit, hogy tekerjék lejjebb a hangerőt, továbbá szorítkozzanak a politikai műsorsávra mindazon ügyekben, amelyek szűkebb értelemben vett családi, illetve magánéleti elemeket is tartalmaznak.

Az ISZOMM felhívja a figyelmet arra, hogy a Varga-Magyar ex-házaspár életében van három gyermek is, akik szüleik nézeteltéréseitől, válásától nyilván szenvedtek már eleget, s társadalmi üzenetében is romboló, amennyiben folytatódik ez a politikai indíttatású nyilvános bántalmazás.

Ha a magyar sajtóban és médiában van akár csak egy csöppnyi nagylelkűség, akkor a fiatalok érdekeit előrébb helyezi a lájkoknál és az ezekhez kötődő kéjelgésnél. Már most jól látható, hogy ennek a cirkusznak hamar elmúlt a közéleti bája, s Magyar Péter besorolni látszik Hadházy Ákos, Márki-Zay Péter, Szabó Bálint és hasonló, a politika intellektuális kihívásaival nehezen birkózó influenszerek közé.

Az ISZOMM arra törekszik, hogy a jelenlegi kampányidőszakban a bérek, a lakhatás, az egészség és az oktatás fájó gondjai legalább akkora, de inkább jóval nagyobb teret kapjanak a közbeszédben, mint a csiklandós botrányok.

Szanyi Tibor
elnök

Posted in Sajtóközlemény