SAJTÓKÖZLEMÉNY
Az elkövetkező hetek komoly erőpróbák elé állítják a magyar otthonokat, iskolákat, intézményeket, továbbá a munkahelyeket. A jellemzően 0 fok feletti külső hőmérsékletek immár mínuszba zuhannak, s a fűtésteljesítményeket fokoznunk kell. Nagy kérdés, kinek és meddig érnek a lehetőségei?
Az ISZOMM emlékeztet arra, hogy tudományos konszenzus szerint 18 fok az a hőhatár, ami alatt huzamosabban tartózkodva az emberi életfunkciók már sérülhetnek, időtartamtól, öltözéktől, mozgástól és táplálkozástól függően. A kormány törekvése, hogy az általa szabályozható épületekben legfeljebb 18 fok lehet a hőmérséklet, az gyakorlatilag életellenes.
A legnagyobb rendező azonban maga az élet, hiszen sajnos eddig sem ment ritkaságszámba a saját otthonokban történő kihűlés okozta halálozás, sőt, az eddig ismert adatok szerint az idei ősz során már legalább 30 honfitársunk életét követelte a szegénységnek ezen következménye. Félő, hogy a megfagyásos esetek száma az év végéig ezres nagyságrendbe fordul.
Az embereken túl a vállalkozások is egymás után zárnak be, sokan örökre, fizetésképtelen dolgozókat hagyva maguk után. A párt ezért felszólítja a kormányt, hogy extra sürgősen gondolja újra az energetikai árszabályozását, s ezzel párhuzamosan a hőmérsékleti rendelkezéseit! Cselekedni a látható baj előtt, nem annak bekövetkezte után kell!
Az ISZOMM egyben felhívja Magyarország valamennyi illetékesét és érintettjét, hogy ki-ki tegyen meg minden tőle telhetőt a kormány esztelen, 18 fokos szabálya ellenében, s törekedjen a 19-20-21 fokos “együltébeni” hőmérséklet elérésére otthon és a munkahelyeken egyaránt!
ISZOMM Sajtó