Menü Bezárás

Október 23-a: újra forradalom előtt az ország?

Az Igen Szolidaritás álláspontja szerint olyan forradalom kell, ami kiharcolja az európai béreket, megtartja és fejleszti az állami egészségügyet és oktatást valamint érdemben növeli a nyugdíjakat. Vessünk véget a jobboldali és liberális kizsákmányolásnak, legyen végre minden a magyar népé!

Orbán Viktor 14 évi kormányzás után azzal kampányol, hogy 2-3 év múlva akár 1.000 euró is lesz a minimálbér, valamint bruttó 1 millió az átlagbér Magyarországon. Számos lakásvásárláshoz köthető kedvezményt lebegtettek be, de ezek még nagyon bizonytalan lábakon állnak.

Tehát Orbán Viktor beismerte, hogy az ország csődben van.

A minimálbérnek már réges rég el kellett volna hagynia az 1.000 eurót, hiszen az áraink már régen egálban vannak azokkal az országokkal, ahol jóval nagyobb az életszínvonal, mert magasabbak a bérek.

A lakhatási válságot meg nem fogják megoldani azzal, hogy újabb milliárdokat adnak a gazdagoknak, akiknek amúgy is van hol már lakniuk, csak befektetésre használják a kedvezményeket.

A Fidesz csak azért van hatalmon, mert a liberális ellenzékük még erre a kevésre is azt mondja, hogy nem lehet megcsinálni, hiszen szerintük a magyarok nem érnek annyit, mint a többi európai nép.

Magyarországnak olyan kormány kell, mely nem a német autóipar, az Orosz és kínai állami vállalatok és az USA érdekeit nézi, hanem olyan ami a magyarokat képviseli velük szemben! Orbán leszerepelt, a liberális ellenzék csak a saját hasznát nézi. Itt az idő, hogy a munkások, a munkavállalók a sarkukra álljanak és azt mondják elég volt!

Mi őket képviseljük!

Posted in Sajtóközlemény