Menü Bezárás

Reagálás az inflációra

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom a kormány és az MNB külön-külön és együttes alkalmatlanságának tulajdonítja a 2021/2022 novemberi 22,5 százalékos inflációt.

Ennek a rettenetes adatnak a hátterében mindössze 10 százalékot tesz ki az EU-ban mért pénzromlás, tehát a magyar többlet 12,5 százalék, amely az elfojtott, de most ránk robbanó üzemanyagár-emelkedést még nem tartalmazza. Ugyanezen időszak alatt a nemzeti valuta 14 százalékot veszített az értékéből, tehát kijelenthető, hogy a szűkebb értelemben vett magyar infláció lényegében a kirívóan rossz gazdasági és pénzügyi politikákra vezethető vissza.

Ugyanezen időszak alatt a nagyvállalati profitok nagyságrendileg 50 százalékkal nőttek, míg a kis- és mikrovállalkozások fulladoznak, a reálbérek pedig hanyatlásnak indultak. Az infláción belüli, katasztrofálisan magas, 44 százalékos élelmiszer-áremelkedés a bérből és fizetésből élők, valamint a nyugdíjasok pénztárcáját csapolta meg, sok esetben az alultápláltság határára szorítva a magyar lakosság háromnegyedét.

Kevés vigasz, hogy épp a nagyvállalatok képesek az infláció mértékét megközelítő béremelésekre, ám az említett profitnövekedésük erre bőséges fedezetet ad. Ezzel szemben az állami alkalmazottak, különösen a pedagógusok bére jottányit sem nőtt, tehát ők az inflációval arányos jövedelemcsökkenést szenvedtek el.

Az ISZOMM álláspontja szerint az inflációnak való névleges ellenhatás a bérek és fizetések lendületes emelése lenne. Ennek sarokköve a minimálbér, ami Magyarországon az EU átlagának a felét sem éri el. Ezek a számok a magyar nép fokozott kizsákmányolására utalnak, ami tarthatatlan.

Ezért a párt felhívja a kormányt, hogy sürgősen hagyjon fel a tőketulajdonosok ész nélküli támogatásával, s a nekik szánt közpénzeket az állami szféra béremeléseire fordítsa! Ezzel párhuzamosan elvárható, hogy a magyar minimálbért az EU átlagában határozzák meg, ami jelenleg 1.000 euró, vagyis 410.000 forint.

Huszti Andrea,

elnök

Posted in Sajtóközlemény