Menü Bezárás

Semegi Richárd az ISZOMM gyöngyösi jelöltje

Pártközlemény

Az Igen Szolidaritás (vagy közkeletű néven az ISZOMM) újabb jelöltjét mutatta be Semegi Richárd személyében ma Gyöngyösön.

Sajtótájékoztatón a jelölt arról beszélt, hogy a helyiek érdekét fogja képviselni és megoldani a választások után a Parlamentben. Kiemelt feladatának tekinti a közbiztonság szélesebb értelemben való fejlesztését, akár alternatív harcművészeti képzések bevezetésétszorgalmazná megválasztott képviselőként.

Semegi Richárd kifejtette azt is, hogy a Mátrai Erőmű várható bezárása kapcsán enyhíteni  fogja a kialakult munkaerőpiac problémákat, magyarán az eddig ott dolgozók vagy családtagjaik megélhetése (uszkve 5-6 ezer fő) ne legyen veszélyben

Székely Sándor, a párt országgyűlési képviselője bejelentette, hogy a jelölt bemutatásával közelít a szükséges 71 főhöz az ISZOMM képviselőjelöltjeinek a száma. Ezen felül elmondta, hogy csak az ő jelöltjeik a valódi, vegytiszta baloldali jelöltek. A választáson a két jobboldali nagy tömbön kívül az ISZOMM fog még listát állítani, és így remény mutatkozik baloldali erőre 2022-ben az Országgyűlésben.

ISZOMM sajtó

 

Posted in Sajtóközlemény