Menü Bezárás

A cifra “jogászkodás” akár halált is okozhat

Magyarország közösségi pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom felhívja az összes illetékest, hogy a rendőrök és egyes ügyvédek mentegető magyarázkodása helyett haladéktalanul teremtsék meg annak feltételeit, hogy a bódult állapotban előállítottak addig maradjanak fogdában, amíg kétséget kizárólag ki nem tisztulnak!

Az ISZOMM álláspontja szerint ha valakit bódultság miatt jogszerűen előállítanak, akkor a vonatkozó korlátozó feltételek a kijózanodásig fennállnak, akár alkoholról, akár kábítószerről, vagy más anyagról van szó.

A legutóbbi árpád-hídi szörnyűség elkövetőjét a rendőrség – bejelentés nyomán – aznap reggel már őrizetbe vette, azonban napközben elengedte, mondván a csekély befolyásoltság nem indokolta a további fogva tartást. A csekély befolyásoltságot gyorsteszttel, illetve beismerő vallomással állapították meg. Ez után este következett be a szörnyű baleset.

Az ISZOMM leszögezi, hogy ha számtalan esetben úgy alkohol, mint kábítószer fogyasztásra zéró tolerancia áll fenn, annak értelemszerűen vonatkoznia kell a hatóság előtti nyilatkozattételre is! Ennek értelmében az őrizetbe vettek érvényes nyilatkozatra csak józan állapotban kötelezhetők, vagyis ha már bevitték őket, akkor odabent kelljen megvárni az épeszűségi állapotot! A Párt természetesen észleli az eltérő magyarázatokat is, azonban ezeket életszerűtlennek és felesleges, cifra “jogászkodásnak” tartja. A törvényhozóknak ugyanis aligha lehetett olyan szándéka, hogy az alkohol, vagy kábítószer miatt őrizetbe vettek “postafordultával” tovább randalírozhassanak.

Az ISZOMM egyúttal tiltakozik az ellen, hogy sok más, jóval enyhébb feltételezhető kimenettel fenyegető esetben a rendőrség gépfegyveres kommandósok látványos tornagyakorlatai közepette fogjon le orvosokat. Az ilyen propagandisztikus műbalhék bizonyosan nem találkoznak a józan közvélemény ízlésével.

Bíró Zoltán
alelnök

Posted in Sajtóközlemény