Menü Bezárás

A szembenálláson túl is van élet

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom üdvözli, hogy egy újabb párt csatlakozik a gyűlölködésen túli politikai versengésbe. Az ISZOMM álláspontja szerint a szociális válság felszámolása érdekében kormányváltásra van szükség, ami azonban más úton érhető el, mint az ál-demokratikus gügyögés, illetve a szélsőjobbos uszítókkal való összeölelkezés.

Az ISZOMM egyúttal kicsinyes megbélyegzésnek tekinti azt a magatartást, amely az MZP-n túli gondolkodást a kormány támaszaként állítja be. A ‘jóllét’ elérése érdekében Magyarországnak valódi megoldásokra van szüksége, ezért a párt helyesnek tartja, ha a politikai erők ilyenekre összpontosítanak. Az ISZOMM hasonló elkötelezettségét lát a frissen bejelentkező Megoldás Mozgalomban, amelynek például a digitális törekvései jól illeszkednek az IgenSzolidaritás programjában szereplő ‘európai okosfalvak’ koncepcióhoz.

Az ISZOMM a maga részéről kész a programszintű egyeztetésekre a Megoldás Mozgalommal is, főként a Kádár János Tervben kiemelten szereplő havi nettó 250.000 forintos minimálbér és egyéb jövedelmi küszöbök érdekében, amint azt teszi a Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldal, illetve a Magyar Munkáspárt, avagy a Roma Szociáldemokrata Párt esetében.

Megoldjuk!

Huszti Andrea, elnök

Posted in Sajtóközlemény