Menü Bezárás

Ahol gyáva a kormány, ott sok a halott, halálosan megfenyegették az oltáspárti országgyűlési képviselőt

“Egy kormánynak nem az a dolga, hogy képviselői javaslatokat lesöpörjön, hanem az, hogy minimum megvitassa!” – mondta Székely Sándor mai sajtótájékoztatóján, amelyet a COVID elleni oltás kötelezővé tételét szorgalmazó országgyűlési határozati javaslata kapcsán tartott Budapesten.

“Miközben a felnőtt lakosság hovatovább négyötöde felvette legalább az első oltást, egy makacs, oltásellenes csoport valójában fogva tartja a kormányt. Itt nem csupán a kinyilvánított népakarattal szembeni flegmaságról van szó, hanem arról is, hogy a megbetegedetteket a mai magyar egészségügyi szolgáltató rendszer nem tudja életben tartani. Ilyen magas átoltottság mellett nem kéne világrekordernek lennünk a halálozásokat illetően!” – fejtette ki Székely Sándor, majd leszögezte: “Ha a gyógyítás láthatóan nem megy, akkor legalább a megelőzésben jeleskedjünk! Ezért kell elrendelni az oltás kötelezővé tételét. Itt már nem filozófiai vélekedésekről, hanem tízezrek életéről, vagy haláláról van szó.”

A képviselő a fentieken túl a drámai halálozási mutatókat az egészségügyi jogállásról szóló törvény pusztító hatásának is tulajdonítja, hiszen rengeteg orvos és ápoló hagyta el emiatt az állami egészségügyet, s a maradók nyilván nem képesek a sokadik COVID-hullám betegeit érdemlegesen ellátni. Ám a COVID betegeken túl további ezrek halnak meg a lecsökkent diagnosztikai kapacitások folytán, illetve általában is attól, hogy a COVID-betegek riasztó sokasága miatt egyszerűen nem jutnak időben, vagy egyáltalán se a megfelelő kórházi kezelésekhez.

“A világ szemmel láthatóan a COVID elleni oltások kötelezővé tétele felé halad. Sok országban küszöbön áll bizonyos korcsoportok számára a kötelezés elrendelése. Ha valahol, akkor az arányaiban a legtöbb halottat felmutató Magyarországon kifejezetten üdvös lenne a vakcinák végleges jóváhagyása pillanatában a kötelező oltást elrendelni. Erre készülni kell, s a kezdeményezésem legalább a párbeszéd beindítására hivatott” – erősített rá Székely.

A képviselő a sajtótájékoztatója végén megemlítette, hogy ő személyesen, de sajnos a családja is kap fenyegető üzeneteket bizonyos oltásellenes személyektől, amelyekkel kapcsolatban a szükséges jogi lépéseket rendőrségi feljelentések formájában megtette. Székely pártja, az ISZOMM teljes szolidaritásáról biztosította képviselőjét, hiszen a politikai véleményéért senkit, jelen esetben egy országgyűlési képviselőt nem lehet következmények nélkül életveszélyesen megfenyegetni.

 

Posted in Sajtóközlemény