Menü Bezárás

Balfeszt 2023

A magyarországi baloldali mozgalmak és pártok szokásos éves összejövetele, a Balfeszt az idén szeptember 8-9-10-én lesz a VDSZ Benczúr utcai székházában.

A találkozó témáit a nemzetközi helyzet, ezen belül is a szomszédunkban zajló háború nagy mértékben befolyásolja, ám a résztvevők megvitatják a jövő évi választások előkészületeinek stratégiai céljait, továbbá külön blokkot szentelnek a közvélekedésre erősen rátelepülő akkumulátorgyáraknak is.

Emlékezetes, hogy a hazai baloldali pártok és mozgalmak az idén májusban ugyancsak összegyűltek, amikor az antifasizmus elleni küzdelem helyzetét tárgyalták meg, amin Jeremy Corbyn is részt vett.

A rendezvény – szokás szerint – nyilvános.

ISZOMM Sajtó

Posted in Sajtóközlemény