SAJTÓKÖZLEMÉNY Pál Éva, az ISZOMM köztársaságielnök-jelöltje megdöbbenéssel olvasta a hírekben, hogy lakókörzetében – Csepelen – a napokban brutális méretű állatkínzásra bukkant a rendőrség. Pál Éva…
SAJTÓKÖZLEMÉNY “Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom nyilvántartásba vetette magát a Nemzeti Választás Bizottságnál, mint jelölő szervezet” – jelentette be Huszti Andrea, a párt elnöke. “Annak…
SAJTÓKÖZLEMÉNY Pál Éva, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozatához híven, és az eddigi államfők gyakorlatától eltérően, megválasztása esetén élni kíván a törvényjavaslat-tételi jogával,…
SZANYI TIBOR SAJTÓKÖZLEMÉNYE Szükségét érzem, hogy – az ISZOMM elnöke, Huszti Andrea és országgyűlési képviselője, Székely Sándor után – magam is felkérjem az ellenzéki országgyűlési képviselőket…
SAJTÓKÖZLEMÉNY Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom üdvözli és egyúttal egyetértését fejezi ki az Idetartozunk Egyesület által kezdeményezett Roma Politikai Minimum dokumentumában foglaltakkal. Az ISZOMM –…
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom a méltányos hatósági árakat szorgalmazza egyes alapvető élelmiszerek tekintetében, azonban helyteleníti az önkényes árletöréseket, illetve árbefagyasztásokat. A kormány által elrendelt,…
Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! Sokadjára emlegeted, hogy aki nem rád szavaz, az a Fideszt akarja hatalomban tartani. Jó lenne, ha erről a megtévesztő mantráról leszállnál! Odáig…
SAJTÓKÖZLEMÉNY Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom álláspontja szerint úgy a kormány, mint hivatásos ellenzéke egyaránt a lopakodó privatizációt támogatja az egészségügy terén. A kormány az…
Az Igen Szolidaritás köztársaságielnök-jelöltjeként arra kérem a pártokat, hogy támogassák szociális progrmamomat a köztársasági elnöki választáson. Hazánkban harminc éve szociális válság van. A kapitalizmus számolatlanul…
Ma délelőtt mutatta be Székely Sándor a párt országgyűlési képviselője Csongrád-Csanád megye 1-es választókerületi jelöltjét, Várkonyi Zoltánt. Székely Sándor a sajtótájékoztatón elmondta, hogy mostani jelöltjük…