Menü Bezárás

Ezek ugyanazok

Pártelnöki nyilatkozat

Örülök, hogy pártom, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) politikai programjának sarkalatos része, a havi nettó 250.000 forintos minimálbér bevezetése több médiumban is vitákat gerjeszt.

A magunk részéről igen határozottan állítjuk, hogy a minimálbér mindenkoron annyi kell legyen, amennyiből élni lehet. A mai Magyarországon a havi nettó 250.000 forintos minimálbér éppen hogy a családi létminimum felett lenne.

Természetesnek tekintem, hogy az egyes megszólalók aszerint érvelnek, amely oldalon állnak. Az ISZOMM a dolgozók, a munkájukból élők érdekeit tekinti elsődlegesnek. Ehhez képest úgy gondoljuk, hogy a költségvetés érdekeit a kormány, a munkaadók érdekeit pedig a masszív kizsákmányolás zavartalansága iránt elkötelezett pártok, mozgalmak képviselik.

Az eddigi vitákból az szűrhető le, hogy a kormánypártok és a hatpárti összefogás szereplői a minimálbér ügyében azonosan gondolkodnak, tehát a szimbolikus korrekciókon kívül érdemi emelésről hallani sem akarnak.

Jellemző, hogy a kormányoldal még a gyorsuló infláció követésére sem kapható, a jobboldali, polgári liberális ‘ellenzéki hatosfogat’ pedig legfeljebb a költségvetés terhére ígérget valamicskét, ám mindketten szent tehénként kezelik a cégtulajdonosok káprázatos extraprofitjait, illetve pofátlan adókedvezményeit.

Kimondható, hogy neoliberális elkötelezettségükben ezek a pártok ugyanazok.

A kormány álláspontja teljességgel elfogadhatatlan, de legalább ismerhető. A kormányváltásnak viszont abszolút akadálya lesz az ‘ellenzéki összefogadkozás’ szinte mindenre kiterjedő zűrzavara, így például az is, hogy a minimálbér kérdésében még az egyikük vérgyenge javaslata körül sem mutatkozik egyetértés, nemhogy a mérték, de még a megközelítés elveiben sem.

Az Igen Szolidaritás által szorgalmazott havi nettó 250.000 forintos minimálbér fedezete kristálytisztán adott a magyar gazdasági teljesítményben. Ez az összeg ugyanis az egy dolgozóra jutó átlagos GDP mindössze egyhatoda. Az ISZOMM következetesen kiáll amellett, hogy legalább ennyi nagyon is jár minden munkavállalónak, mert ennyiből lehet élni.

Mi a minimálbért tekintjük a kabátnak, s álláspontunk szerint ehhez kell varrni a költségvetés, illetve a cégtulajdonosok osztalékainak gombjait! Ezt a feladatot részint az adózási szabályok átalakítása, de legfőképp a gátlástalan profitok megzabolázása útján lehet és kell megoldani!

Azt akarjuk látni, hogy tisztességes nettó bér legyen a dolgozók zsebében, a többit pedig gazdaságmatematikai, továbbá szociálpolitikai feladványnak tekintjük! Visszautasítjuk azt a sorrendiséget, miszerint először a cégtulajdonosok tömik degeszre a zsebüket, aztán a kormány kopasztja meg a szereplőket, s ami kevéske marad, az a dolgozóké.

Mi új egyensúlyokra, azaz korunk szocializmusára törekszünk.

Huszti Andrea,
elnök

Posted in Pártelnöki nyilatkozat, Sajtóközlemény