Menü Bezárás

Huszti Andrea: az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, igen, szocializmust akar

A 2021. január 4-i sajtótájékoztatón elhangzott beszéd.

Mindenekelőtt Boldog Új Évet kívánok mindenkinek, és köszöntöm a 2021-es évnyitó sajtótájékoztatónk valamennyi résztvevőjét és érdeklődőjét.

Visszatekintve, az elmúlt évre az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom megalakulása óta figyelemre méltó utat járt be.

2020. március 6-án álltunk ki a nagyközönség elé. Pártunk életre hívásának döntő indoka az volt, hogy a magyarországi politikai pártok – bár eltérő mértékben, de hátterébe szorították a szociális dimenziót, miközben soha nem látott környezeti, morális és szociális válság alakult ki hazánkban, amit a vírusválság azóta csak súlyosbított. Pártunk alapvető célja: a szociális válság felszámolása. Távlati tervünk: a magyar fejlődés új alapokra helyezése.

A július 18-i ún. alakuló kongresszusunkon megfogalmaztuk az IgenSzolidaritás politikai téziseit, amelynek bázisán Szanyi Tibort választottuk pártunk miniszterelnök-jelöltjévé. Így jutottunk el oda, hogy az október 30-i kongresszusunk, a miniszterelnök-jelöltünk vezetésével készült részletes programot elfogadta, és kihirdette a modern magyar baloldaliság ismérveit.

A terepmunkában is megmutattuk arcélünket az október eleji borsodi időközi választáson, ahol pártunk támogatottjával igen tisztes eredményt értünk el.

Büszke vagyok az egyre növekvő népszerűségünkre, amelyet 3 közvéleménykutatás számai is alátámasztanak már. Ezek eltérő kérdések mentén, de egyértelműen kimutatták, hogy a mindössze kilenc hónapnyi működésünk nyomán a választópolgárok immár 1 és 2% közötti hányada számol velünk. Tehát támogathatónak tartanak egy markáns, modern, magyar baloldali pártot a következő általános választások tükrében is.

Törekvéseink aktuális középpontjában a magyar dolgozók jövedelmi pozíciónak erősítése, az őket érő kizsákmányolás visszaszorítása, hosszabb távon pedig megszüntetése áll. A megzabolázott tőke, és a mohóságban visszafogott állam eszközeivel már ma nettó 200.000 forint lehetne a havi minimálbér, 100.000 forint a szociális minimumjövedelem, 37.500 forint a gyermekenkénti családi pótlék, sőt, megvalósítható lenne az is, hogy a nyugdíjasok ugyanekkora havi korpótlékot kaphassanak. A mai állapotokat figyelembe véve ezek az Igen Szolidaritás programjának sarokszámai.

Fenti számok azonban a vágtató magyar infláció okán hamarosan felülvizsgálatra szorulnak, az egyre jelentősebb elszegényedés miatt. Az IgenSzolidaritás pénzt akar juttatni az emberekhez!

A napi küzdelmek mellett azonban egy percre sem feledkezhetünk meg a távlatos céljainkról, amelyek a tavaly megalkotott programunkban kifejtésre kerültek. Ezeket a lehető legrövidebben úgy összegezhetjük, hogy igen, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, igen, szocializmust akar. Számunkra teljesen természetes, hogy a világ legtöbb baloldali pártjához hasonlóan a szocializmus szót tegyük a mondandónk vezető elemévé. Ezzel fejezzük ki a legpontosabban, hogy kritikai megközelítésünk a kapitalista rendszerekre irányuk. A szocializmus megkérdőjelezhetetlen törekvése a napi 8 órás munkaidő, a tisztességes nyugdíj, a méltányos családtámogatás, és a mindenki számára elérhető jóllét. Ha csak ezeknek a tételeknek a hazai sorvadását nézzük, máris világossá válik, hogy a jövő útja nem az esetleges, kompromisszumos korrekcióké, hanem a társadalmi javak igazságos elosztásáé, azaz a szocializmusé. A profithajhász kapitalizmus a pusztulás szélére sodorta a Földet, a normális emberi együttélésre alkalmatlan formációkat teremtett. Nem csak máshol, hanem Magyarországon is.

Az IgenSzolidaritás a változás esélyét kínálja azzal, hogy a közelgő országgyűlési választásokon mind a 106 választókerületben olyan jelölteket állít, akik világosan a mai kor szocializmusának programjával állnak a választók elé, hogy – első lépésben – egy markáns baloldali frakció is létrejöhessen a Magyar Országgyűlésben, majd kormányra jutva egy minél erősebb szociális töltettel bíró kormányprogramot valósítsunk meg.

Huszti Andrea, elnök
2021.január 4

Posted in Velünk történt