Menü Bezárás

Igen, szocializmus! “Az állam elsődleges feladata az, hogy megvédje az embereket a gátlástalan nyerészkedőktől”

Mi szocializmust akarunk, jóllehet a kapitalizmusra építő pártok szerint ez szitokszó.

Kritikusai szerint a szocializmus megbukott, az elaggott diktátorokkal együtt, jó harminc évvel ezelőtt. Mások szerint soha nem is létezett, és ezzel a közhellyel a szőnyeg alá söprik a nemzetközi munkásmozgalomnak a szocializmusért, a tömegek élethelyzetének radikális jobbításáért végzett két évszázados, hatalmas munkáját.

Számukra a kapitalizmus szent, annak ellenére is, hogy József Attila örökérvényűen megfogalmazta, hogy a “tőke és fasizmus jegyesek”.

A szocializmus azonban egészen más, mint Sztálin vagy Rákosi rendszere.

Nos, Magyarországon egy elaggott diktátor van: Orbán Viktor

Máig a legszebb ideológia, az evilági megváltás ígérete, a szocializmus ma mégis ellensége a legtöbb hangadónak. Ők bolondnak tartják azt, aki mégis ezért az ügyért emel szót. Minden józan hangot túlharsogó antikommunista propaganda szól a szocializmus bűneiről, és kommunista agitátornak bélyegzik, aki a hangzavar közepette is szólni mer a szocializmus programját valló kísérletek hatalmas eredményeiről. Ugyanaz a harsogás, amellyel a kor szocialistáit támadták akkor, amikor Marx és Engels papírra vetették 1848-ban a kommunista kiáltványt, mint pártprogramot.

Mégis, mire ez a csatazaj, ha nem is létezik a “veszélye” a szocializmusnak?

A mai kor szocialistái és kommunistái sok-sok országban gyakran elfogadják az antikommunista propaganda állítását arról, hogy a harminc évvel ezelőtti rendszerváltások megölték a szocializmust. Márpedig ellenségeink pontosan tudják, hogy a kapitalizmus világválsága ki fogja termelni önnön ellenpólusát, a szocializmust.

Hívhatnánk a szocializmust a közösségi társadalom alternatívájának, vagy körülírhatnánk divatos szavakkal, de éppen eleink két évszázados küzdelme ösztönöz minket arra, hogy büszkén vállaljuk azt, amiért ha kellett, ők még az életüket is odaadták.

A szocializmusért

A sikeres baloldali kísérletek az utóbbi években mindenkoron bevállalták a szocializmus zászlóra tűzését. Ilyen a brit Jeremy Corbyn, vagy az amerikai Bernie Sanders politikája. Olyan országokban lettek sikeresek, amelyeket a kapitalista világrendszer legerősebb országaiként szoktak meghatározni. Mégis milliók hitték el, és támogatták azokat a programokat, amelyeknek konkrét és kimondott célja a szocializmus volt.

Jólléti rendszer

Mi a célunk ma?

Mindazon javak igazságos elosztása, amelyeket társadalmaink megtermelnek. Egy olyan jóléti rendszer, ahol a pénz sokakhoz eljut, és mindenki számára adott az egészséghez, a lakhatáshoz, az oktatáshoz való jog és egyben lehetőség. Ezek a kapitalizmus demokráciáiban pusztán a szavak szintjén vannak jelen, ugyanakkor évről évre milliárdokat vonnak el ezekből a szférákból.

  • A szocializmusban minden eszközt biztosítanak ahhoz, hogy az jól működjön.
  • A szocializmusban az oktatás ingyenes, és valódi esélyt ad arra, hogy mindenki gyermeke tehetsége és szorgalma alapján oda jusson, ahova jutni szeretne.
  • A szocializmusban az otthon megszerzése és fenntartása olyan költség, amely mellett jut a normális életvitelre, az egészséges és bőséges táplálkozásra, a minőségi szórakozásra.
  • A szocializmusban az ökológiai tudatosság azt jelenti, hogy a társadalom minden tagja óvja környezetét, és törekszik arra, hogy életvitele a környezet kizsákmányolásától mentes legyen.

Sokan ünneplik a kapitalizmus történelmi diadalát, és azt gondolják, hogy ezen gazdasági rendszer, amelyhez igazítva létrejöttek a “kapitalista demokráciák”, természetes és megváltoztathatatlan rendszernek minősülnek. Elfelejtik, hogy a kapitalizmus, az önmagát szabályozó piaccal mint legfőbb szentséggel a központban, soha nem létezett. Ezer és ezer módon torzul, míg egy szörnyeteggé lesz, amelyben egyetlen cél kevesek korlátlan gazdagodása, ugyanakkor mások nyomora és bolygónk elpusztítása. Aki ma hisz a kapitalizmusban, az egy olyan dolgot támogat, amely eltiporja azt az emberi civilizációt, amelynek örökösei vagyunk. Aki ma hisz a kapitalizmusban, az támogatja, hogy gyermekeink és unokáink egy, az ember számára élhetetlen bolygón vergődjenek.

A kapitalizmus egy szélsőséges ideológia, amelynek ellentéte a szocializmus.

Torz, piacinak mondott kizsákmányolás, amely tömegnyomort és kizsákmányolást eredményez, szemben azzal a gazdasági és társadalmi rendszerrel, amelyben az ember embernek NEM farkasa, hanem társa. A szocializmus célja a föld minden emberének átfogó gazdasági és társadalmi demokráciája, ahol mindenkinek jutnak javak a tisztességes élethez, és mindenkinek joga, hogy beleszóljon szűkebb és tágabb környezetének politikai, gazdasági döntéseibe.

Hazánkban legalább ötven éve mélyülő szociális és morális válság van, amelynek eddigi végterméke az orbáni diktatúra. Egy rendszer, amely éppen azért tud erős lenni, mert mélyen beleágyazódott a kapitalista világrendbe. A nemzeti tőkésosztály, amelyre annyira büszke a magyar miniszterelnök, egy szűk klikk, amelynek elég a globális asztalról lesöpört morzsa. Ezért cserébe olcsó és végletekig kizsákmányolható munkásokat ad a nemzetközi nagytőkének és sok százezernyi embert, akik nyugatra menekülnek a hazai kilátástalanság és nyomor elől.

Orbán a rendszerének stabilitását annak köszönheti, hogy a tömegek nincsenek tisztában osztályhelyzetükkel és azzal a ténnyel, hogy munkájuk keveseknek ad gazdagságot ahelyett, hogy az egész ország jólétének növekedését adná. Fortélyos szisztémával működtetik a népbutítást, állítják szembe egymással az embereket. Akik a szocializmusért küzdenek Magyarországon, azoknak látniuk és láttatniuk kell, hogy az elnyomó rendszernek nálunk is lehet alternatívája. Varázsütés helyett fontos, egymásra épülő programpontok megvalósítása nyomán fog eltűnni Orbán, és lesz szocializmus.

A szocializmus programjának három szakasza van.

Az első a rövidtáv. Ebben olyan átalakulások történnek meg, amelyek nem érintik a társadalmi, gazdasági rendszer egészét. Igazságosabb lesz a közteherviselés, több jut a társadalom többségének és kevesebb a gazdagoknak. Az otthonfenntartási, a gyermeknevelési, az életvitellel kapcsolatos költségek kikerülnek a luxuskategóriából, és megfizethetőek lesznek mind többeknek.

A szocializmus középtávon azt jelenti, hogy megindul a gazdasági és társadalmi átalakulás is. A gazdaságban teret nyer a magángazdasággal szemben a közösségi tulajdon, esélyt kapnak a szövetkezetek, a kisvállalkozások, de mindez csak fenntartható módon, ellenségként tekintve olyan folyamatokra, mint a kapitalista logikájú profithajsza. Szintén ebben az időszakban a javak jelentős része mindenki számára természetes módon elérhető. Olcsó, minőségi, közösségi fenntartású lakások épülnek, a tömegközlekedés ingyenes és ökológiailag fenntartható, minőségi alternatíva, az oktatási rendszer nyitott, egyenlő eséllyel indul bárki, függetlenül társadalmi, szociális vagy etnikai hátterétől.

A szocializmus harmadik szintje, mondhatni végkifejlete az, hogy kialakul és szociálisan és ökológiailag is fenntartható gazdaság és társadalom, ahol az emberek szükségtől, ínségtől mentesen élnek, ahol nincsenek kizsákmányolók és kizsákmányoltak, nincsenek a szó mai értelmében vett elitek.

Tömegbázis

A valóságban csak alig-alig létező középosztály helyett az országnak azon kétharmadát szólítjuk meg, amelynek jobbára csak a tengődés jut osztályrészül ebben a rendszerben. Célunk a testi és szellemi nyomor felszámolása, de illúzió lenne azt gondolni, hogy ehhez elsősorban a nyomorgók megszólítása és megszervezése szükséges.

A magyarországi szocializmus valódi tömegbázisát azon milliók kell adják, akiknek ma még van fűtött otthona és kenyere az asztalon, de mindezt nem érezheti biztonságban, sőt félelemmel tekint a holnapra, mert nem tudja, hogy idős korában, vagy megbetegedve milyen sors vár rá és szeretteire. A létbizonytalanság felszámolása, a létbiztonság ígérete az egyik legfontosabb feladatunk. Ehhez az kell, hogy az iskolák, az egészségügyi intézmények jól működjenek, a fizetésekből és a nyugdíjakból mindenkor kijöjjön a tisztes megélhetés.

Az állam elsődleges feladata az, hogy megvédje az embereket a gátlástalan nyerészkedőktől.

Miként viszonyuljunk olyan társadalmi szereplőkhöz, mint a szakszervezetek, vagy az egyházak?

Természetesen a szocializmusban előbbinek több jog jár. A szakszervezetek csak úgy tudják hatékonyan képviselni a dolgozó embereket, ha megfelelő törvényi keretekkel is alátámasztott jogot adunk nekik, hogy harcolni tudjanak a tőkésekkel. Orbán rendszere megszilárdulásának egyik sarokpontja éppen az volt, hogy ezt a kollektív védelmet gyengítette, és a megfogyatkozó számú munkást erőszakkal ösztönözte túlmunkára. A szocializmusban a napi nyolc, azaz heti negyven óra munka elegendő kell legyen, hogy abból tisztességgel meg lehessen élni. Nem lehet megtűrni az önkizsigerelést, a határtalan túlórázást, a másod- és harmadállások sorát. Ez a rendszer azért alakult így, mert a dolgozók többsége csak így tud annyi pénzt keresni, amiből megélhet. Nem csoda, ha ötven éves korára a hazai munkások többségének fizikuma leromlik. Százezrek sodródnak ma is így a munkanélküliek majd a hajléktalanok világába, ahonnan lényegében már nincs visszaút a társadalmi normalitásba.

A szakszervezetek a társadalmi és gazdasági demokrácia fontos szereplői. Beleszólásuk kell legyen a törvényhozatali folyamatba és abba is, hogy miként működik a társadalombiztosítás és a nyugdíjrendszer. Utóbbi területeken ez már csak azért is hangsúlyozandó, mert az elmúlt évtizedekben a politikai elitek mindenkoron züllesztették az ellátásokat, legyen szó az egészségügyi rendszerről vagy a nyugdíjak összegéről.

A szakszervezeteknek több jogot kell adni, az egyházakat pedig újra el kell választani az államtól és az oktatástól is. Egyes kiemelt egyházak olyan privilegizált helyzetbe kerültek, amely a feudalizmus korát idézi. Keresztény lobbi-szervezetük ott van az Országgyűlésben, átláthatatlanul ömlik hozzájuk az állami pénz, és mind nagyobb darabot hasítanak ki oktatási rendszerből. Torz módon az állam több pénzt ad ma egy egyházi iskolának, mint amennyit saját intézményeinek. A keresztény egyházak ilyen szintű világi hatalmát nem lehet elfogadni, miként azt sem tűrhetjük, hogy a dolgozók adóforintjai ilyen átláthatatlan módon vándoroljanak a papok zsebébe.

Társadalmi megállapodás

Új társadalmi megállapodás kell, amelynek lényege, hogy ne a politikusok szimpátiája döntsön arról, hogy mely civil szervezet, mely párt, vagy egyház kapjon támogatást. Erre egy önálló intézmény kapjon felhatalmazást! Nulla állami forintot a politikusok játszadozásának, nulla állami forintot a papoknak! A dolgozó többség már ma is közvetlenül tudja támogatni a civil szervezeteket, vagy az egyházakat, annak köszönhetően, hogy a személyi jövedelemadó 1-1 százalékával rendelkezhetnek. Ezt a kört lehet, és kell is bővíteni. Ugyanilyen módon legyenek támogathatóak a pártok és szakszervezetek is, így ez a terület szintén átláthatóvá válik, és megszűnik az a lehetetlen állapot, hogy a szakszervezeteket a politikusok állami fillérekkel tudjanak sarokba szorítani.

Néhány hét alatt egy Orbán utáni szocialista rendszerben el lehet már érni jelentős sikereket. Ilyen a minimálbér és a legkisebb öregségi nyugdíj azonnali rendezése, az oktatási és egészségügyi rendszer átszervezése, a gyermekek után járó családi pótlék drasztikus megemelése. Mindez reális rövidtávú cél, amelyben partner lehet Orbán polgári, kapitalizmusbarát ellenzéke is, mivel mindez még nem más, mint egyfajta szociális igazságszolgáltatás sok évtizednyi szociális terrort követően.

Ennek megfelelően a polgári politikai formációk tekinthetnek partnerként a szocializmusért küzdő politikai erőkre, és ezen szerveződések természetes szövetségesként tekintenek a jelenlegi, önmagát demokratikusnak címkéző ellenzékre. Ugyanakkor éppen a demokratikus hiányosságok azok, amelyek arra ösztönöznek minket, hogy ettől a társaságtól is különállóak legyünk. Ennek az ellenzéknek nincs szüksége valódi baloldalra, számukra a baloldaliak csak arra jók, hogy szavazatukkal támogassák őket. Az pedig nyilvánvaló, hogy a szocializmus gyűlöletében vetekednek Orbán szélsőjobboldalával, amelynek alapideológiája a gagyi antikommunizmus.

A szocializmus tehát más, mint egy ködös jövőkép, amiért majd ráérnénk holnapután lelkesedni. A cselekvés helye és ideje: itt és most.

Igen, szocializmust!

ISZOMM, 2021 eleje

Posted in Sajtóközlemény