Menü Bezárás

Kilóg a lóláb

A kormányoldal teljes morális és politikai csődjét mutatja, ahogy az államfőt rászedték, és most kenegetik a történet után maradó ürüléket. Naivitás azt gondolni, hogy a mindenkori köztársasági elnök merő magánmegfontolásokból kegyelmezne terroristáknak és pedofiloknak, sokkal inkább a kormányzat hátsó szándékai villannak fel az igazságügy-miniszteri ellenjegyzések révén.

Az ISZOMM álláspontja szerint aljas gyávaság ezt a balhét egyedül az államfővel elvitetni, s legalább az akkori igazságügyminiszternek is távoznia kell a közéletből!

Szanyi Tibor
elnök

Posted in Sajtóközlemény