A megalakulásának 5. évét ünneplő Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom növekvő aggodalommal tekint a 2025-ös esztendő elé, amelynek már az első napjaiban mindent felkavaró kijelentések hangzottak el, kiváltképp a megválasztott amerikai elnök szájából.
Donald Trump brutális vámok bevezetését emlegető gazdasági fenyegetései, valamint a katonai erővel való panamai és grönlandi területszerzési igényei túlmennek egy csupán hóbortos elnök látszatán.
Az amerikai elnök minden valószínűség szerint arra készül, hogy harapófogóba szorítsa az EU-t s az Ukrajna felől érkező orosz agresszió ellenében csak akkor maradjon Európa szövetségese, ha annak tagja, Dánia lemond Grönland tulajdonlásáról, mindezt megtetézve a kereskedelmi kapcsolatokat felborító vámok bevezetésével.
Ebben a helyzetben Magyarország az orosz terjeszkedés szempontjából egyértelműen célterület. Az USA-ba irányuló magyar export-többlet ugyanakkor igen jelentős, közel duplája az onnan való behozatalnak. (2023-as magyar export kb. 6 md dollár, magyar import kb. 3 md dollár) Könnyen előállhat az a helyzet, hogy a magyar biztonságért cserébe az USA anyagi követelésekkel áll elő, amint az erre utaló jelek csak szaporodnak. Úgy tűnik, a magyar szuverenitásra mind Keletről, mind Nyugatról, pontosabban a tengeren túlról komoly veszélyek leselkednek, aminek a hazánkba irányuló kínai befektetések is áldozatul eshetnek.
Az ISZOMM elképesztő, történelmi léptékű hibának tartja az Orbán-kormányok túlfűtötten USA-, Kína- és orosz-barát politikáit, amelyek együttesen már rövid távon is tarthatatlanoknak ígérkeznek, miközben soha nem látott mélypontra került az EU-val és egyes tagállamaival való viszonyunk.
Megjegyzendő, hogy az egykori Osztrák-Magyar Monarchia mai utód-országaiban hazánkon kívül máshol is tör előre a szélsőjobb, jelesül Ausztriában, Szlovákiában, Romániában és részben Horvátországban, valamint már korábban Észak-Olaszországban. Hasonlóan nehéz a helyzet Németországban és Franciaországban, ahol az eddig USA-párti elitet orosz-párti, új erők ostromolják. A fenyegető kihívások közös nevezője az etnonacionalizmus, amely nem csak az európai kontinens integrációját, hanem az egyes tagországok belpolitikai rendszereit is szaggatják.
A lehangoló perspektívák dacára az ISZOMM újult erővel szorgalmazza a hazai rendszerkritikus, baloldali erőknek az egységes fellépését, amely Európa saját lábára állítását célozza az összes külső hatalmi törekvéssel szemben.
Szanyi Tibor,
elnök