Menü Bezárás

Okos távlatokat a fővárosnak!

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az ISZOMM kellő derűvel fogadta Karácsony Gergely “félidős” főpolgármester minapi bejelentését, miszerint ismét a “budapestiekhez” fordul, ezúttal annak megtudakolása végett, vajon milyen legyen az új aquincumi híd?

Az ISZOMM ismételten leszögezi, hogy egy főváros a legkevésbe sem az éppen megkérdezett helybéliek egy adott töredékének a véleménye mentén kell fejlődjön. Különösen értelmetlen egy olyan létesítmény részleteinek jelen idejű boncolgatása, amely a legoptimistább becslés szerint is csak 25 év, vagyis egy negyedszázad múlva fog megépülni, ám mindenképpen csak az M0-ás gyűrű északi karéjának elkészülte után, amely utóbbi elvileg akár “sohanapján” is lehet.

Szemben a budapesti városvezetés mindössze 2027-ig szóló koncepciójával az ISZOMM álláspontja szerint azonban nagyon is szükség van egy hozzávetőlegesen harminc éves kitekintésű, átfogó budapesti jövőképre, amelyben az aquincumi hídra nyilván érdemes kitérni. Egy szélessávú főváros-vízió ugyanakkor messze túl kell lépjen a közlekedési problémákon, s abban szükséges előrelátás, hogy a magyar emberek összességében mit várnak el Budapesttől.

Baloldali szemszögből nézve az lenne a szerencsés, ha a főváros számos szociális projekt mintaterepeként lépne fel, például a állami, az önkormányzati, vagy a szövetkezeti bérlakásépítés ügyében. A főváros mintákat adhatna a közösségi szolgáltatások digitalizálásának frontjain. Kellő ambíció esetén azonban Budapest európai világítótorony is lehetne egy innovatív tömegközlekedési tarifarendszerrel, amely számos elemében ötvözheti az ingyenességet és a világosan átlátható közlekedési opciókat.

Az ISZOMM arra hívja fel az érintetteket, hogy már most induljon el a gondolatok versengése, elkerülendő a jelenlegi “ad hoc” fantáziálgatást, avagy a 2024-es önkormányzati választási kampány “last minute” ötletbörzéit.

ISZOMM Sajtó

Posted in Sajtóközlemény