Menü Bezárás

Oláh Lajos hadihajó!

OLÁHLAJOSKÖZLEMÉNY

A választópolgárokkal együtt örültünk, hogy hosszú némaságod után végre ismét hallhattunk. Velük együtt azonban azon szomorkodunk, hogy a fő ellenfélre, a Fideszre egy golyót sem pazarolsz, viszont balra katyusával támadsz, bár szerencsére csak vaktöltényekkel.

Egyebek közt költségvetési csalást emlegetsz velünk szemben.

Bárkácska!

Az a helyzet, hogy állami milliárdokat a te pártjaid szoktak égetni. Az ISZOMM soha egy megveszekedett fillért sem kért a kormánytól, sőt, többször kinyilvánítottuk, hogy semmiféle állami kampány- vagy egyéb hasonló támogatást nem kívánunk igénybe venni.

Ugyanakkor köszönjük javaslatodat, hogy forduljunk jogászhoz. Bízunk benne, hogy ezt előbb-utóbb te is megteszed.

Mi azonban addig is inkább politizálunk, mint jogászkodunk. A mi választóink ugyanis kevésbé a csűrcsavaros pereskedések látványában, sokkal inkább a saját életük javításában érdekeltek. Ezért valószínűleg hálásak lennének, ha megosztanád velük a “Hogyan legyünk kollaboráns milliárdosok?” című, sok felvonásos előadásod főbb pontjait.

Azt viszont mi kérdezzük, hogy az általad képviselt liberális-náci összeborulás jövőképében az van-e, hogy ti az embereket politikai szándékaik alapján listázni, osztályozni, egybevetni stb. akarjátok? Már eddig is sok volt az, ahogy hadvezéretek, mZp már előrevetített ilyesmit a cigányok és a zsidók kapcsán.

Azt is kérdezzük, hogy van az, hogy az az embered, aki állításod szerint nekünk és másoknak gyűjtött aláírásokat, végül neked jelentett?

Végül fenemód izgat minket, hogy ha az ISZOMM egyértelműen nem (!) kéri a lehetséges jelöltjének nyilvántartásba vételét, tehát az adminisztratív folyamat meg sem indul, akkor a visszaszolgáltatott űrlapok hogyan kerülnek más pártok kezébe, azokból milyen célból készítenek jegyzeteket, és főként milyen okból üvöltik tele a nyilvánosságot mindenféle mocskos rágalmakkal?

Mindent egybevéve, számodra fenntartjuk eredeti javaslatunkat.

Üdvözlettel: ISZOMM

Posted in Sajtóközlemény