Menü Bezárás

Orbán makacsul a munkaadók, azaz a tőke oldalán áll

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom úgy látja, hogy Orbán Viktor egy sajátos tér-idő görbületbe navigálta magát, és most Rodolfóként próbálkozik a kormányzását egyenesbe hozni.

A mágia azonban nem változtatja meg a valóságot.

A kormányfő sikerjelentéseivel ellentétben Magyarország minden jólléti mutatója nagyságrendileg romlott. Az emberek elveszítették munkájuk értékének legalább egytizedét, megtakarításaiknak pedig egynegyedét. A nyugdíjasok életfeltételei különös mértékben romlottak, leginkább az őket érintő termékek és szolgáltatások (élelmiszerek, energia, egészségügy) közel 50 százalékos drágulása.

Az ISZOMM álláspontja szerint összeségében igenis létezik Orbán-infláció, ami a hazai és az európai pénzromlás ütemkülönbsége, szám szerint 17 százalék. Ennek oka a teljességgel elhibázott gazdaságpolitika, amelynek lényege a tőkeérdekek maradéktalan kiszolgálása. Ennek fényében a kormányfő által emlegetett családonkénti és havonkénti 450 eurós rezsitámogatás valójában az emberekből kipréselt adó átengedése az energiacégeknek.

Az ISZOMM politikája abból indul ki, hogy a minél magasabb bérek kellő adóbevételeket biztosíthatnak a minél teherbíróbb szociális háló érdekében. Ennél fogva a párt kiáll a legalább az európai átlagot kitevő minimálbérért, ami 1.000 euró, azaz 410.000 forint, továbbá az ennek 60 százalékát kitevő legkisebb öregségi nyugdíjért.

A magyar kormányfő továbbra is az EU belső ellenzékeként definiálta magát. Az ISZOMM természetesen inkább egy olyan EU-ban érdekelt, amely lefüleli a korrupciót, tehát azt sem engedi, hogy valaki állami, azaz rendszerszinten érvényesítsen külső érdekeket kívülről szerzett gazdasági előnyökért.

Huszti Andrea,
elnök

Posted in Pártelnöki nyilatkozat, Sajtóközlemény