Menü Bezárás

Orbánnak mennie kell

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Ami MZP-nek 3 milliárd forintból sem sikerült, azt Orbán Viktor ingyen megtehetné, t.i. a magyar demokrácia erősítését. Ennek érdekében cselekedve, át kellene adnia a helyét egy alkalmasabb személynek.

A demokrácia íratlan törvényei szerint, ha egy kormány sorsdöntő ügyben becsődöl, akkor át kell adnia mandátumát valaki másnak. Sorsdöntő lehet egy bizalmatlansági indítvány, a költségvetés bukása, de Magyarország esetében a lehetséges európai források elveszítése is.

Az Orbán-kormány társadalmi támogatottsága rohamosan csökken, a szinte folyamatosan felülírt költségvetés alapjai elporladtak, az EU-tól járó forrásokhoz való hozzájutásunk pedig egyre inkább a ködbe vész. Ez három olyan jel, amelyek bármelyike indokolhatja a kormányfő-váltást.

Amennyiben Orbán Viktor kevésbé egy sikertelen, autokrata uralkodóként, hanem inkább egy demokratikus államférfiként kíván a történelemkönyvekben szerepelni, akkor azon elődeihez hasonlóan, akiktől korábban vereséget szenvedett (Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc), feladná reménytelen próbálkozásait hatalma fenntartása érdekében. Ami Orbán jelenlegi hagyatéka, az a vágtató infláció, a recesszióba hajló gazdaság, a drámai népességfogyás, a társadalmi szolgáltatások leépülése és általában véve is kiterjedt szociális csőd, valamint hovatovább észak-koreai típusú nemzetközi elszigetelődés.

Orbán Viktor bizalomvesztése a jelek szerint visszafordíthatatlan, hiszen immár csak rendkívüli jogrendben, rendeleti úton képes kormányozni. Az ISZOMM álláspontja szerint a megroppant bizalom alternatíva állításával támasztható meg, amelyre a jelenlegi hivatásos ellenzék sajnos képtelen.

A párt megerősíti ugyankkor, hogy az általa kidolgozott politikai program közkincs, s annak bármelyik eleme szabadon átvehető. Különösen ajánlott ennek a programnak a szociális töltete, élén a minimálbérnek az EU-s átlagban való meghatározása, amely jelenleg 1.000 euró, azaz hozzávetőlegesen 400.000 forint.

Arccal a pénztárak felé!

Szanyi Tibor,

alelnök

Posted in Sajtóközlemény