Menü Bezárás

Reagálás a Lánchíd megnyitására

Budapest lakói a legkevésbé sem együgyű élőlények, hanem a dolguk után járó emberek, így váltakozva tömegközlekedők, autósok, gyalogosok, esetleg biciklisták is. Budapest lakói önálló egyének, vagy csoportok, akik igyekeznek alkalmazkodni, s megtalálni a számukra leginkább életszerű közlekedési megoldásokat.

Budapest önkormányzatának azonban az a feladata, hogy épeszű lehetőségeket kínáljon, s csak indokolt esetekben korlátozza, avagy hozza helyzetbe az egyes közlekedési módokat. A Lánchíd mai átadása azonban a legkevésbé sem ezt a célt szolgálja.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom álláspontja szerint a Lánchídon kialakított ideiglenes forgalmi rend súlyosan hibás.

Érthetetlen például, hogy a korábban megszokottakhoz képest miért terelik ide véglegesen az Erzsébet hídról a 178-as buszjáratot, ugyanis az elfogadhatatlan magyarázat, miszerint a járat eddig nem volt kellően kihasznált.

A legfőbb gond azonban a tisztázatlanságok körül van. A taxi például egy kifejezetten kényelmi szolgáltatás, tehát semmi nem indokolja a kivételezett státuszát. Feltételezhető csupán, hogy a megkülönböztetett járművek áthaladhatnak a hídon, azonban az már kevésbé logikus, hogy a nem közszolgáltatást ellátó, de villogóval rendelkező állami luxus-limuzinok előjogokat szerezzenek. Kérdéses még, vajon miként használhatják a hidat az elektromos rollerekkel közlekedők, mivel járműveik sok esetben a segédmotoros kerékpárok teljesítményével bírnak, de mozgásukat tekintve lényegében azonosak a kerékpárokkal? Ugyancsak fejleszteni érdemes a gyalogosok helyzetbe hozását több és jobb zebra kialakításával.

A Lánchíd esetében a forgalmi rend kialakítását sajnos kevésbé a világos gondolatok, hanem inkább a szövevényes megfontolások jellemzik, amelyek picit sem szolgálják az emberek megelégedését, hogy a felhasznált pénzük őket szolgálná.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom felhívja a főpolgármestert, hogy mérsékelje a diszkriminatív hajlamait, ami leginkább “a bicikli és a taxi mindenek felett” elv formájában jelentkezik, ehelyett inkább a tényleg szükséges arányok kialakításán fáradozzon!

Székely Sándor,
elnök

Posted in Sajtóközlemény