Menü Bezárás

Szanyi Tibor: Zugló – különvélemény

Megjelent a Városi Kurírban 2021. február 20-án

Kevés olyan izgalmas politikai terep van Magyarországon, mint a fővárosi Zugló. Itt volt polgármester a fideszes Papcsák Ferenc, a párbeszédes Karácsony Gergely, ma pedig az MSZP-s Horváth Csaba. Ugyanezen időszakban az országgyűlési dimenziót leginkább a szintén MSZP-s Tóth Csaba fedte le, aki egyenesen Vas megyéből viharzott ebbe a hatalmas budapesti városrészbe, s többek szerint erős kézzel irányítja a helyi politikai-gazdasági folyamatokat.

 Zugló valódi MSZP-s erődítménnyé változott

A Horváth-Tóth tandem akár boldogan élhetne, míg meg nem bukik, csak hát a reálpolitika kicsit felzaklatta a közeli jövőképüket. A mágikus szellem neve: előválasztás.

Ez a fura intézmény Budapesten honos, minthogy 2019-ben úgy a főpolgármesteri, mint néhány kerületi polgármesteri szék is előválasztásokat követően került ellenzéki politikusok alá. Máshol még nem próbálták ki, de a kispolgári ellenzék nagyon hisz az országos kiterjesztés sikerében. Hirdetik is, mint plébános a mennyországot, ám joggal tarthatunk attól, hogy ami egyszer működött Budapesten, az nem feltétlenül fog működni mindenütt.

A meghirdetett előválasztásokra támaszkodó hat párt alól azonban fergetegesen fogy az idő, s egyre többen vonják kétségbe az elvben kőkemény szándékot, hogy t.i. az ország mind a 106 választókerületében legyenek ilyen selejtezők.

A tiszta szándékon túl azonban semmi nem tiszta

A hatpárti politikai kartellnak azonban sok mindene nincs. Például nincs neve, nincs egységes szervezete, nincs közös mondanivalója, nincs közös programja, nincs megnevezett fővezére és nem utolsó sorban nincs világos menetrendje, módszertana az előválasztásokat illetően.

Azt inkább csak kérdezem, vajon van-e pénzük az előválasztások korrekt lebonyolításához? Mert, hogy ez sem ingyencirkusz. Alsó becslés szerint 500 millió forint lenne szükséges, de ha valóban igényes szervezést tételezünk fel, akkor inkább 1 milliárd forint a forrásigény. Például a jelöltek esélyegyenlőségen alapuló bemutatkozása igen költséges platformokat igényel….

Zuglóban ez nem lenne gond

Ott ugyanis eleve a médiaérdeklődés homlokterében álló terepről van szó, és a mandátumot birtokló Tóth Csaba bőven képes anyagiakat előteremteni. Az immár a Momentum jelöltjeként bejelentkező Hadházy Ákos szintén, hiszen hosszabb ideje folytatja a pénzigényes kampányait, bár kevés szó esik a finanszírozási hátterének kiben-, vagy mibenlétéről. Ebben az izgalmas helyzetben jelentős erők fognak megmozdulni az összecsapás elkerülése céljából, és természetesen a csata mellett is igen komoly érdekek sora bontakozik ki.

Viszont “csak egy maradhat”.

Amennyiben az Hadházy lesz, akkor Tóth Csaba legfeljebb a közös listában reménykedhet, jóllehet az MSZP kvótája erősen megcsappanni látszik. Amennyiben Tóth nyer, akkor Hadházy országgyűlési karrierje alighanem megtörik, hiszen több mint kétséges, hogy bármelyik párt erőltetné őt a közös lista befutó helyei bármelyikére (t.i. a pártok saját emberei helyett).

Akárhogy is van, két ismert ellenzéki politikus élet-halál harcát fogjuk látni, ami eléggé belerondít az oly sokat magasztalt demokratikus versengés rózsaszín illúzióiba.

Egy eddig fel nem fedett lehetséges következmény

Amennyiben viszont Tóth Csaba el tudja érni, hogy pont Zuglóban ne legyen előválasztás, az abba a helyzetbe navigálná Karácsony Gergelyt, hogy ne induljon miniszterelnök-jelöltnek, hiszen ő előfeltételként szabta ennek az intézménynek a teljeskörű érvényesülését.

És itt érkezünk az igazán érdekes, potenciális következményhez, hogy ha a budapesti főpolgármester kívül marad a miniszterelnök-jelölti versengésen, akkor

elképesztő módon megnőnek a jobbikos Jakab Péter esélyei, kiváltképp a vidéki beágyazottsága okán.

No, az lesz a szép pillanat, amikor a magát fenemód demokratikusnak hirdető konglomerátum egy náci gyökerű párt vezetőjét teszi a kirakatába, azon belül is a legláthatóbb helyre.

Posted in Írtunk