Menü Bezárás

Veletek vagyunk! Huszti Andrea pártnapi beszéde

Huszti Andrea pártelnök beszéde az Igen Szolidaritás 2020. szeptember 12-i pártnapján hangzott el.

Szeretettel köszöntöm az egybegyűlteket,

az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom pártelnökeként. Annak a pártnak az elnökeként, amely vegytisztán baloldali, szemben áll a kapitalizmussal és a fogyasztói társadalommal.

Azért jöttünk, hogy normális életkörülményeket harcoljunk ki a dolgozó emberek számára. Azért, hogy ne az döntse el egy ember sorsát, hogy milyen családba születik, hanem az, hogy milyen tehetséges, és hogy mennyit és hogyan tud dolgozni.

Azért jöttünk, hogy véget vessünk a piac hatalmának az emberek felett.
Azért jöttünk, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.

Harminc évvel a rendszerváltás után, ki kell végre mondani:
Az ahogy élünk, már rövid és közép távon is kizsigereli az ország népét. Szétveri a közösségeket.
Bérrabszolgává teszi az embereket.
Fogyasztókká silányítja az ország nagy részét.

Pár százezer ember elképesztő jólétéért, 9 és fél millió nyomorodik meg. Ebből elég volt!

Elég volt, hogy az emberek azért küzdenek, hogy vasárnap is dolgozhassanak, mert akkor 500 forinttal több a munkabér!

Elég volt, hogy a szakszervezeteket kivéreztetik a munkahelyeken.

Sajnálatos, hogy egy művészeti egyetem, egyébként valóban diktatórikus átalakítása nagyobb visszhangot kap a médiában, mint az, hogy emberek százezrei veszítették el pár hónap alatt a munkahelyüket.

Elég volt, hogy még az ellenzéki újságok is képesek leírni, azt a kormány hazugságot, hogy Magyarországon az elmúlt években nőttek a bérek.

Papíron és a KSH által hamísított adatok alapján lehet, hogy nőttek, de a valóságban minden rosszabb lett. Az infláció kétszámjegyű, a bérek lassan teljesen elértéktelenednek. Ha nem dolgozna a társadalom nagy része 2-3 munkahelyen, hétvégén és még ünnepek alatt is, akkor nagyjából éhen halna mindenki, egy hónap alatt.

Ez sikerült elérni 30 év alatt.

Egy kiegyensúlyozott, békés, kiszámítható országból, egy kaotikus, gyűlölködő, egyik hónapról a másikra bukdácsoló, kilátástalan hellyé vált Magyarország.

Miközben a kormányzati lopás és az azt elfedni hivatott propaganda gépezet csúcsra jár, az emberek félnek, robotolnak, és nem tudják, hogy mi lesz velük a jövő hónapban.

Ez így nem mehet tovább. Ennek véget kell vetni. Most.

Többen, akik a sokadik rossz szövetségi megállapodásunk után rájöttünk, hogy muszáj pártot alapítanunk, ahhoz hogy normálisan képviselni tudjuk baloldaliságunkat, tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz. Kiállni és azt mondani harminc év agymosás után, hogy a kapitalizmus nem jó dolog, hát minimum nehéz feladatnak ígérkezett.
Nem tette könnyebbé a dolgunkat a koronavírus és egyéb más tényezők sem.

De ami az elmúlt hetekben történt, az még minket is váratlanul ért.

Én sok más társammal együtt 2011-ben kezdtem politizálni.

Számtalan tüntetést szerveztünk közösen, az emberi jogokért. Vagy álltunk ki cigány és zsidó származású honfitársainkért az őket ért állami,
vagy a szélsőjobboldali pártok felöl jövő verbális vagy nagyon is fizikai erőszak ellenében.
MI ugyan nem teszünk különbséget sváb, szerb, cigány vagy zsidó munkások között, de látjuk, hogy mások igen, és hogy a megkülönböztetés ellen harcolni kell a végsőkig. Budapesten és vidéken egyaránt.

Együtt vonultunk a Prájdon, az Élet menetén, vagy a Roma büszkeség napján. Liberális barátaink, sokszor szónokoltak az emberi jogokról. A kisebbségek védelméről. A Holokauszt borzalmairól vagy a cigányok állami elnyomásáról.
Mi, akik korábban valahogy sohasem tudtunk odakerülni a mikrofonállványhoz, ilyenkor lelkesen tapsoltunk, mert ebben nagyon egyetértettünk velük.

Most pedig a liberális és szociálliberális pártok, úgy álltak be egy nyilvánvalóan náci jelölt mögé Borsod Abaúj Zemplén megyében, hogy kijelentették, ez a közös jelölt, még csak előválasztás sem kell nekik. Mindezt úgy, hogy az Igen Szolidaritás két nappal előtte jelezte írásban, hogy van jelöltünk és nyitottak vagyunk arra, hogy a jelölt közös legyen, vagy ha nekik nem felel meg, akkor legyen előválasztás.

Kedves egybegyűltek!

Engedjék meg, hogy most a sajtó nyilvánossága előtt pártelnök társaimhoz szóljak!

Kedves harcostársaim!

Pár héttel ezelőtt úgy döntöttetek, ebben az országban csak ti vagytok az ellenzék, és aki nem ti vagytok, az nyilvánvalóan ellenség.

És úgy döntöttek, hogy ebben az országban csak ti vagytok az ellenzék, és aki nem ti vagytok, az nyilvánvalóan ellenség.

Hallottunk már ilyet valaki szájából. Orbán Viktor volt az. Ő azt mondta, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Ti most azt mondjátok, hogy csak ti lehettek ellenzékben.

Orbán Viktor egy félfasisztoid, kizsákmányoló, cinikus hatalmi gépezetet működtet, immáron 10 éve. Ti, most egy zsidózó, cigányozó embert jelöltök és indítotok az összefogás nevében.

Az a párt, amit én vezetek, ilyen összefogásból nem kér!

És azt javasolom nektek, hogy amíg még lehet, hátráljatok ki ebből az ügyből.

Értsétek meg, elvek nélkül nem lehet politizálni.
Elvek nélkül, csak lopni, csalni és hazudni lehet.
Pont úgy, mint a Fidesz.
Ha feladjuk az elveinket, feladjuk a lehetőséget a jobb életre.
Kérlek benneteket, térjetek észhez. Vegyétek észre, hogy rossz úton jártok. Vegyétek észre, hogy amit most csináltok, az kirekeszt benneteket a normalitásból.
A leg európaibb párt vezetője, egy nácit támogat?
Budapest főpolgármestere, a Párbeszéd társelnöke egy nácit jelöl?
A Magyar Szocialista Párt, amely állítólag antifasiszta, egy nácit indít a választáson?

Mi történt veletek? Mi változott meg?

Hová fog beülni ez az ember, ha ő győz a választáson?
A Párbeszédhez?
A Demokratikus Koalícióhoz?
A Magyar Szocialista Párthoz?

Tényleg? Biztos?
Ezek lennétek ti?
Én, hiszek benne, hogy nem!

Kérlek benneteket, hivatalosan álljatok ki a Bíró László mögül!

Nem azért, hogy a mi tiszta kezű és tiszta lelkű támogatottunk győzzön a választáson Borsod-Abaúj-Zemplén megyében október 11-én,
hanem azért, hogy 2022-re készülve azt üzenjük az országnak, hogy igenis van választási lehetősége.
Hogy fel tudjuk ismerni a hibáinkat és jóvá tudjuk tenni azokat.
Hogy tudunk hátrébb lépni az ország érdekében.

Mi kilenc éven át álltunk a háttérben mögöttetek, sokszor összeszorított fogakkal.
Pontosan tudjuk, mit kérünk tőletek.
De ez a ti javatokat szolgálja.

És hogy teljesen tiszta legyen.

Ebben az ügyben nem tudunk visszalépni. Nincs miért visszalépnünk. Végig fogjuk támogatni Tóth Ádámot és bízunk benne, hogy legyőzzük a Fidesz jelöltjét.

És abban is bízunk, hogy 2022-ben, közösen veletek, náci jelöltek nélkül, az egész országban legyőzzük a Fidesz-Kdnp-t.

És végre elkezdhetünk azzal foglalkozni, amivel kell.

Az emberek fizetésével, nyugdíjával, életével, a szociális és morális válság felszámolásával.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Posted in Velünk történt