Menü Bezárás

2022-ben elérheti az 5 százalékot az Igen Szolidaritás!

PÁRTKÖZLEMÉNY

Szombaton pártnapot tartott az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, ahol többek között az is elhangzott, hogy több kutató cég szerint a jelenleg 1 százalékon álló, szocializmust hirdető párt elérheti a jelenleg 5 %-os országgyűlési küszöböt a 2022 –es választásokon.

Székely Sándor országgyűlési képviselő, az Igen Szolidaritás pártigazgatója emlékeztetett, az alig egy éves párt a járvány miatt most először tudott nagyobb rendezvényt szervezni, amelyen részt vettek a párt vezetői, képviselőjelöltjei és vezető aktivistái. A pártnap során politikai beszélgetések, kommunikációs képzések és csapatépítő gyakorlatok voltak napirenden.

Huszti Andrea, a párt elnöke elmondta, hogy az egy éves munka során bebizonyosodott, van tábora a szocializmusnak és annak a gondolatnak Magyarországon, hogy nettó 250.000 forint legyen a minimálbér. Ezt most már kutatások is visszaigazolják. Ilyen például a Publicus által készített felmérés, amelyből kiderül, hogy a lakosság bő egyharmada élne szívesen egy korszerűsîtett, 21. századi szocializmusban, és hogy 2022-ben akár 5 százaléknyian szavaznának is az ISZOMM-ra. Ezeket a számokat a Nézőpont kutatóintézet hasonló mérései is megerősítik.

Szanyi Tibor a párt megválasztott miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy nincs más út, az ISZOMM-nak és a pártot támogató embereknek kell kiharcolniuk, hogy az elmúlt 32 év kapitalizmusa után végre jöjjön egy biztonságos, nyugodt rendezett időszak, amelyet csak a szocializmus tud garantálni. Ennek egyik első lépése, hogy össze kell gyűjteni legalább 250.000 aláírást a minimálbér nettó 250.000 forintos nettó minimálbérért.

Pál Éva, a Neoton Família szupersztárja, aki a párt csepeli jelöltje elmondta, örül, hogy egyre több és több ember jelentkezik a párt képviselőjelöltjének. Épül a szervezet, és a június 15 –én induló országjárás során végre ő is találkozhat a pártot támogató szimpatizánsokkal, és végső soron az ő rajongóival is. Alig várja már, hogy a megszokott számai mellet végre megmutathassa minél több helyen a párt indulóját is, amitől azt reméli, hogy felrázhatja azokat az embereket akik – hasonlóképpen saját magához – az elmúlt években a devizahitelek és más problémák miatt már feladták a normális életről szőtt álmaikat.

2021. május 30.
ISZOMM Sajtó

Posted in Sajtóközlemény